Mely területeken hasznosíthatod a lovaskultúra oktató végzettségedet?

Sport – lovasoktatás,  edzésvezetés, versenyeztetés

A Magyar Lovassport Szövetség az edzői regisztrációhoz szükséges szakmai végzettségként ismeri el, valamint a nálunk végzett szakemberek külön vizsga és kötelező továbbképzések nélkül regisztrálhatnak lovasiskolai oktató-futószárazónak.

Szabadidő és turizmus

Rekreációs célú lovas foglalkozások, táborok, lovastúrák szervezése, vezetése. A nálunk végzett szakember lovasturista-csoportokkal kapcsolatos tevékenységeket folytathat a sportképesítésekről szóló rendelet értelmében.

Szolgáltatás, létesítményüzemeltetés

A nálunk végzett szakember szakmai tevékenységért felelős vezető lehet, akár saját lovas vállalkozásában is, a lovas szolgáltatókról szóló rendelet szerint. A lovaskultúra oktató végzettség idén bekerül a termőföldvásárláshoz szükséges végzettségeket meghatározó kormányrendeletbe!

Oktatás-nevelés

Talán legfontosabb feladatunk a társadalom mélyebb rétegeihez is eljuttatni a múltunkhoz és hagyományainkhoz oly szorosan kapcsolódó lovaskultúrát. Ezzel megalapozható, hogy a jövőben is kiérdemelten viseljük a lovas nemzet megnevezést! A nálunk végzett szakember lovaskultúrával kapcsolatos tantárgyakat és ismereteket taníthat, akár általános-, közép-, és felsőoktatásban is a köznevelésről szóló törvény értelmében. A Kincsem Nemzeti Lovas Stratégiához kapcsolódó iskolai lovasoktatásban vezető szerepet tölthet be!

Kutatás és szaktanácsadás 

TDK, PhD, TF kutatólabor - Ha van egy jó témád, mi megadjuk hozzá a szervezeti keretet! A Testnevelési Egyetem Doktori Iskolája lovastudomány altémában is várja a doktori pályázatokat!

A nálunk végzett szakember állami és magánszektorban is keresett szakértő a lovaságazati projektek tervezésében és kivitelezésében.

A fentieken túl végzett hallgatóink közül néhányan a lovasterápia, a lótenyésztés, és az élsport területein is tevékenykednek. Az ezekhez szükséges speciális képzésekhez is remek alapot, kiegészítést nyújt a lovaskultúra oktató végzettség!

  • Dr. Bába András: lóegészségtan
  • Dr. Balogh Réka: lovaságazat jogi szabályozása
  • Boros Sándor: szakmai gyakorlat (Debreceni Lovasakadémia)
  • Bozori Gabriella: lovasterápia, gyógylovaglás
  • Dallos Zsófia: díjlovaglás
  • Dr. Derzsy Béla: gimnasztika, edzéselmélet
  • Dvoracsek György: lovaspóló
  • Dr. Faludi Judit: humán anatómia
  • Fülöp Bálint: lovas vállalkozások gazdálkodása
  • Gillich Sándor: őseink lova
  • Győrffy-Villám András: huszárhagyományok, lovastúra-vezetés
  • Hansághy Péter: marketing a lovasturizmusban
  • Horányi Zsolt: oktatás-nevelés módszertan
  • Dr. Kälbli Katalin: gyógypedagógia alapjai
  • Kassai Lajos: lovasíjászat
  • Keresztes Krisztina: erőszakmentes lókiképzés
  • Kiss István: pályaépítés a díjugrató szakágban
  • Krebs András: lósportok
  • Kurcsics István: westernlovaglás
  • Dr. Langer Dóra: lóegészségtan, teljesítményvizsgálatok
  • Lezsák Levente: lovaskultúra alapjai
  • Dr. Major László: lovas rendezvények biztonságtechnikája
  • Dr. Mihók Sándor: lótenyésztési ismeretek
  • Pénzes Gábor: barokk lovaskultúra
  • Dr. Sótonyi Péter: lóanatómia
  • Dr. Reinitz László: lóanatómia
  • Suta Éva: takarmányozástan
  • Szabó Pál: fogathajtás
  • Dr. Szentes Annamária: ló asszisztált pszichoterápia
  • Szeles Tünde: lovas vállalkozások menedzsmentje
  • Szladek Róbert: csikóshagyományok, méneslátogatás (Hortobágy Mátai Ménes)
  • Tuska Pál: lovastusa
  • Dr. Varga Katalin: távlovaglás
  • Vér Imre: lovas balesetvédelem, lovas tájékozódási ismeretek

A lóval való foglalkozás és a lovaglás kiváló lehetőséget ad a testi, lelki, szellemi teljesítőképesség helyreállítására, és ez által komoly szerepet játszhat az egészség megőrzésében. A ló és környezete sok izgalmas és új lehetőséget ad mai világunkban a rekreációs szakembernek, hiszen nem csak kapcsolatot tud létesíttetni ember és állat között, hanem egy olyan mozgásformát tud megismertetni az általa foglalkoztatott emberekkel, amely nemcsak hogy különleges, hanem gyógyító erővel is bír (lovasterápia, hippoterápia).

A tábor célja, hogy a hallgató bepillantást nyerjen lovas létesítmények működésébe, a lovas foglalkozások gyakorlatába, ismereteket szerezzen lovastúrák, -táborok, -rendezvények szervezéséről, a megfelelő helyszín és szakemberek kiválasztásának módjáról. Gyakorlati tapasztalatot szerezzen a lovaglásról, lovakkal való foglalkozásról.

A tábor 3 napból áll, melyből 1 nap elméleti alapozó ismeretek tartalmaz, 2 nap lovardai gyakorlati jellegű oktatás. A tábor gyakorlati jeggyel zárul, a számonkérés módjáról a tábor első napján kapnak a hallgatók tájékoztatást.

A tábor órarendjéhez klikk ide...

Azoknak a hallgatóknak, akiknek van lovas felszerelése, hozza magával. Akinek nincs lovas felszerelése:

  • hosszú nadrág (nem csúszós „susogós” anyagú)
  • edző cipő (nem túl vastag talpú) vagy csizma/bakancs kis sarokkal (2-3cm)
  • lehetőleg hosszú térdig érő zokni
  • melegben rövid ujjú póló (nem ujjatlan, nem vállpántos)
  • hidegebb időben megfelelő sportos réteges öltözék
  • esőkabát (eső az oktatást nem akadályozza)
  • Fejvédő használata a lovaglás során kötelező! Saját fejvédő használata javasolt pl. biciklis, görkorcsolyás, wakeboard (Akinek nincs, annak kobakot biztosítunk)

Szállás és étkezés

A táborokban ott alvás nem kötelező, étkezés önellátással. Helyszíntől függően van mindkettőre lehetőség, melyről részletes tájékoztatást a tábor előtt kapnak a hallgatók.

Egyéb

  • Bármilyen fegyelmezetlenség, nem egyetemi hallgatóhoz méltó magatartás következménye lehet, hogy a táborból a hallgatót elküldi az oktató, táborvezető. Ezt követően a hallgató a tantárgy aláírását nem kapja meg.
  • Lovardai rend és szabályok:...
  • Ha a hallgató anyagi kárt okoz, a költséget meg kell térítenie.

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Felvételi követelmények

  1. Felsőfokú végzettséget igazoló oklevél bármilyen tudományterületen (hagyományos, BSc, BA, MSc, MA)
  2. A felvételi vizsgán az A1-es díjlovagló feladat korrekt bemutatása (edzői segítséggel ajánlott felkészülni)
  3. Házi- vagy sportorvos által igazolt, lovagláshoz megfelelő fizikai és egészségi állapot

Időpontok

  • Jelentkezési határidő: 2021. május 31. (hétfő)
  • Felvételi vizsga: 2021. június 9. (szerda)

Jelenkezés menete

A Lovaskultúra oktató szakra jelentkezni a határidőre leadott, szabályosan kitöltött jelentkezési lappal lehet.

Jelentkezési lap letöltése

A jelentkezési lapot postai úton a Lovassportok Csoport címére (1525 Pf. 69, Testnevelési Egyetem, Lovassportok Csoport), vagy aláírással szkennelve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük eljuttatni!

Figyelem! A szakirányú továbbképzésre NEM a rendes felvételi eljárás keretében kell jelentkezni!

Felvételi vizsga

  • Ruházat: alkalomhoz illő, normál lovas ruházat (kobak, lovasnadrág, csizma, ing, stb.), de nem kötelező a versenyfelszerelés.
  • A felvételi vizsgára lovat biztosítunk, de igény szerint saját lóval is lehetséges a vizsgát teljesíteni.
  • Felvételi vizsga díja: 5 000 (saját lóval 3 000) forint, melyet a vizsga megkezdése előtt a helyszínen, készpénzben kérünk rendezni.
  • A felvételivel és a képzéssel kapcsolatban érdeklődni lehet a szakirányú továbbképzési szak szervezőjénél! Száz Petra: +36-1-488-1590 (K-Cs 10:30-14:30) | +36-70-378-6844 (H-P munkaidőben)

A felvételi vizsgaprogram

A1 Díjlovagló feladat (időtartam kb. 3 perc 30 mp, 20x40 négyszög)

1. A Belovaglás munkaügetésben
X Állj, köszönés, munkaügetésben elindulni
C Jobb kézre
2. M-K Átlóváltás, az ügetőlépéseket megnyújtani könnyűügetésben
K Munkaügetés, tanügetés
3. F-M Egyszerű kígyóvonal a hosszúfal mentén
4. H-F Átlóváltás, az ügetőlépéseket megnyújtani tanügetésben
F Munkaügetés
5. A Középlépés
6. K-B-M Félátlóváltás középlépésben M-ig
7. M Munkaügetés
8. C Munkavágta, nagykör 1x
C Egyenes
9. H-F Átlóváltás
X Munkaügetés
F Munkavágta
10. K-H Vágtaugrásokat megnyújtani
H Munkavágta
11. C Nagykör 1x
C Egyenes
12. M-K Átlóváltás
X Munkaügetés
13. A Középből
X Állj, köszönés
  Középlépés, szárakat a kézből kirágatni, a négyszöget A-nál lépésben, hosszú száron elhagyni.  

(A munkaügetést tanügetésben kérjük végrehajtani!)

Értékelési szempontok

  1. Lovas ülése
  2. Segítségadások, befolyás a lóra
  3. A feladatok végrehajtásának pontossága
  4. Összbenyomás

A díjlovas négyszög

A díjlovas négyszög

A képzés célja lovassportedzők képzése, akik megalapozott elméleti és gyakorlati ismeretek és készségek birtokában képesek utánpótlás és felnőtt sportolók edzésfolyamatának tervezésére és végrehajtására, a sportolók kiválasztására, személyiségük fejlesztésére és teljesítményük fokozására. Képesek a klasszikus elvek alapján kezdő lovasok oktatására, fiatal lovak képzésére. Rendelkeznek olyan megfelelő koordináló, szintetizáló képességekkel, melyekkel a sportszervezetek, lovardák, lovasiskolák sportszakmai munkájának irányítását, szervezését, ellenőrzését képesek ellátni. Kompetenciáik birtokában saját választott szakágukban alkalmasak a különböző korosztályok munkájának összehangolására, kezdőtől a versenyző szintig, a korosztályos vagy a felnőtt válogatottak magas szintű sportági szakmai felkészítésére és versenyeztetésére. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.

A szakról röviden

  • A hallgatók, magas szintű ismereteket szereznek a klasszikus ló és lovas kiképzésről, az olimpiai lovas szakágakról.
  •  Az általuk választott szakágukban edzői ismereteket sajátítanak el, melyek alkalmassá teszik őket a különböző utánpótlás korosztályok és felnőtt sportolók szakmai képzésére, fejlesztésére, versenyeztetésére.
  • Magas szinten ismerik szakáguk technikai, taktikai elemeit, azok oktatásának és alkalmazásának módszereit, valamint a legújabb nemzetközi trendeket.
  • Részletesen ismerik az humán és a ló anatómiáját, ló egészségvédelmét, ló tartását, takarmányozását. Továbbá a sportolók hosszú távú fejlesztésének elveit, módszereit, legyen szó lovasról, illetve lóról egyaránt.
  • Átfogó pedagógiai, pszichológiai, szociológiai, etológiai tudásuk birtokában képesek az egyén és a ló fizikai felkészítése mellett a mentális fejlesztésére is.
  • A 3 éves képzés során, 1,5 évig alapozó klasszikus ismereteket szereznek a hallgatók a lovakkal, lovas oktatással kapcsolatban. Majd a 4. félévtől megkezdik szakági specializációjukat, illetve betekintést nyernek a Magyar Lovassport Szövetség által elismert lovas szakágakba.

Felvételi: 2021. június 15., Pannon Lovasakadémia Kaposvár

  • Felvételi követelmény >>>
  • Felvételi tájékoztató >>>
  • Felvételi napirend >>>

Államvizsga tételek >>>