• Nemzetközi Fair Play-díjat kapott egyetemünk

    Willi Daume-díjban részesült az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) a Nemzetközi Fair Play Bizottság hétfői budapesti díjátadó ünnepségén. 

  • Schmidt Ádám tartott órát a TF-en

    A TF oktatója, Szabó Péter meghívására a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) tartott vendégelőadást dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki, ha kell, szívesen szelfizik, a becsületességet tartja a legfontosabb erénynek, és a családon kívül a sportolók között érzi igazán jól magát. 

  • Sportorvos is csatlakozik a Sportmedicina Központ csapatához

    Bővül a TF kampuszán működő Sportmedicina Központ szolgáltatási palettája: a Sportkórházzal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően immár sportorvosi vizsgálatokat is végez.

  • MOB Érdeméremben részesült Kovácshegyi Ferenc

    Kivételes sportpályafutása és az úszóutánpótlásért végzett munkája elismeréseként MOB Érdemérmet vehetett át Kovácshegyi Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékének mestertanára.

  • Egerszegi Krisztina és további öt világnagyság is kézlenyomatot adott a magyar sport napján a TF-en

    Újabb sztársportolók, sportszakemberek – közöttük több TF-es kötődésű – tenyérlenyomatával bővült kedden a Magyar Sportcsillagok Fala. Az eseménnyel párhuzamosan megnyitották az idén fennállásának 75. esztendejét ünneplő Magyar Táncművészeti Egyetem és a 2025-ben alapításának 100. évfordulóját ünneplő TF közös kiállítását is.

Nyitott kapuk, nyitott szívek – újabb egészségtudatos program a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 23.

Szerdán második alkalommal várta a TF Nyitott kapu előadássorozata az érdeklődőket, ezúttal is hasznos egészségügyi témákkal és közös mozgással az idősebb korosztály számára.

Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg a TF oktatóinak tanulmánya
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 22.

A testnevelő tanárok motivációs stratégiáit feltáró tanulmány jelent meg a pedagógiai tudományok egyik legrangosabb nemzetközi folyóiratában, a European Physical Education Review-ban. A publikáció a világszerte elismert Loughborough Egyetem és a TF közös kutatásának eredménye.

Schmidt Ádám tartott órát a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 22.

A TF oktatója, Szabó Péter meghívására a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) tartott vendégelőadást dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki, ha kell, szívesen szelfizik, a becsületességet tartja a legfontosabb erénynek, és a családon kívül a sportolók között érzi igazán jól magát. 

Lenyűgöző TF-sikerek a sportlövő MEFOB-on
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 21.

Május 18-án rendezték meg a sportlövő MEFOB-ot, ezúttal új helyszínen, a Nemzeti Lőtéren. A rangos versenyen 19 felsőoktatási intézmény 107 sportolója közül 13 fő képviselte a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet (TF), méghozzá kiváló eredményekkel.

Odaadó önkéntesek a CRAZY5K akadályfutó-versenyen
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 21.

A zord időjárással is dacolva nélkülözhetetlen szerepet játszottak az önkéntesek a kétnapos rendezvényen.

Sportorvos is csatlakozik a Sportmedicina Központ csapatához
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 21.

Bővül a TF kampuszán működő Sportmedicina Központ szolgáltatási palettája: a Sportkórházzal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően immár sportorvosi vizsgálatokat is végez.

Elhunyt Tóth Márta, a TF Továbbképző Központjának munkatársa
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 20.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. május 18-án elhunyt szeretett munkatársunk, Tóth Márta.

Tisztújító küldöttgyűlést tartott a TFSE
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 20.

Május 19-én tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportegyesülete, a TFSE. Az eseményen a szervezet értékelte a tavalyi év sportszakmai sikereit, ismertette terveit, továbbá új vezetőséget választott.

A „szavak nagymestereit” köszöntötte a MOB elnöke és a TF rektora
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 20.

Családias születésnapi köszöntéssel kezdődött a Magyar Olimpiai Bizottság székházában a hét: Gyulay Zsolt, a szervezet elnöke egykori rádiós kollégák körében, a TF rektorának társaságában köszöntötte a 85 esztendős Novotny Zoltánt és Radnóti Lászlót.

Nemzetközi Fair Play-díjat kapott egyetemünk
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 20.

Willi Daume-díjban részesült az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) a Nemzetközi Fair Play Bizottság hétfői budapesti díjátadó ünnepségén. 

A TF-es Jávor Gellért nyerte meg a Kékes Csúcsfutást!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 20.

Immár másodszor győzött a népszerű futóversenyen a TF első éves hallgatója.

MOB Érdeméremben részesült Kovácshegyi Ferenc
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. május 19.

Kivételes sportpályafutása és az úszóutánpótlásért végzett munkája elismeréseként MOB Érdemérmet vehetett át Kovácshegyi Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékének mestertanára.

Eseménynaptár


Powerpoint sablon

A Powerpoint sablon arculati elem, azaz használata központilag szabályozott és kötelező.

Van egy a hazai, egy pedig a külföldi (angol nyelvű) fellépésekre. Hétféle oldalelrendezés van a sablonban, mindegyikből sötét és világos verzió. Induláskor az első látszik (mert valaminek látszania kell), de új dia kérésekor ("Diák / Új dia") ott a lehetőség választani, meglévő diát pedig a "Diák / Elrendezés" funkcióval lehet módosítani.

Powerpoint: új dia

Powerpoint: elrendezések

Kérjük, hogy lehetőség szerint hagyják meg a képdobozok helyét és méretét. Ezeket ugyanis zárolni nem tudjuk (nincs rá lehetőség a szoftverben), de nem is lenne célszerű, hiszen előfordulhat olyan oldalarányú kép, mely nem passzol a meglévő dobozba, viszont meg kell jelennie a teljes egészében. Ekkor természetesen átméretezhető a képdoboz.

Technikai jellegű kérdéseikkel keressék Király Andrást (61257 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)!

Letöltés:

  • Powerpoint sablon (POTX): magyar | angol
  • Háttérképek: magyar | angol (benne vannak a sablonban, de hátha valakinek így könnyebb használni)

TF100

  • Powerpoint sablon (POTX): magyar | angol
  • Háttérképek: magyar | angol (benne vannak a sablonban, de hátha valakinek így könnyebb használni)
2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!