Egy nép úgy határozott

A forradalom zenéjére, Beethoven Egmont nyitányára gyülekeztek a nézők (tanárok és hallgatók) az aulában október 21-én, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezzünk. Az eseményen tiszteletét tette a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kulturális és Közművelődési Osztályának vezetője, Gilicze Zoltán és munkatársa Praimajer Mária is, de ott voltak a TF 1956-ban tanult és végzett diákjai közül is néhányan.

Egy nép úgy határozott (TF műhely, 2013. október 23.)

Az idén sok új arc, elsős, vagy először szereplő „fellépő” volt, ami új színfoltot vitt a műsorba. Az új szavalók mellett kitűnő énekesek is csatlakoztak hozzánk, akik a versek között rock-operákból, filmekből vett részletekkel, megzenésített versekkel tarkították a műsort. Táncosaink is „hozták a formájukat” hangsúlyozva, hogy a TF azért mégis csak a sportmozgás „fellegvára”.

Az idei műsorban egy francia és egy török Erasmus-hallgatót kértem fel szereplésre: ők az 1956-os eseményekhez kapcsolódó saját irodalmukból idéztek, anyanyelvükön (a közönség pedig magyarul olvashatta a kivetített műveket). A műsor végén az 1956-ban IV. évfolyamos Poppé György kért szót, és Verbényi József, akkori tanára, és saját élményeiről tartott egy rövid beszámolót.

A megemlékezésről felvételt készített a Hegyvidék Televízió is, és nagyjából 10 nap múlva tűzi műsorára ünnepi megemlékezésünket.

Az esemény a Szoborparkban, Hegedűs István szobránál folytatódott, ahol a TF dékánja és dékánhelyettese, valamint a Magyar Öttusa Szövetség vezetősége, olimpiai bajnoktársak és tanítványok, a Hegyvidéki Önkormányzat és Hegedűs István leánya helyezett el koszorút a fiatalon elhunyt sportoló szobránál. Ezt követően még a Főépület félemeleti és a Kollégium falán lévő emléktábláknál is koszorúk elhelyezésére került sor.

Az ünnepi emléksorozat 29-én este 6 órakor a Tabán moziban levetítésre kerülő „A halálraítélt” című filmmel folytatódik. November 4-én reggel 7.55-kor pedig a Győri úti udvaron álló kopjafánál, mécsesgyújtással emlékezünk az áldozatokra.

Az aula az idén sem telt meg, pedig a fellépők megérdemeltek volna egy nagyobb közönséget, mind az oktatók, mind a hallgatók részéről.

Végezetül álljon itt azok neve, akik ebben a szép emlékezésben részt vettek: Bozi András, Ekanem Bálint, Halil Karagöl, Illés Flóra, Ion Harriet, Kiss Annamária, Kovács Dorina, Michl Dorottya, Patakfalvi Edit, Szijártó Mátyás, Zavarkó Máté.

szöveg: Nemerkényi Krisztina (a műsor összeállítója) | fotó: Füstös Fanni

ARCHÍVUM