Az izgalmas program során szóba került az élet értelme is.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Klebelsberg Kuno Szakkollégiumának előadásai keretében került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témája az igazság fogalma volt, különös tekintettel a tudományos megközelítések sokszínűségére. A beszélgetés résztvevői – dr. Kopper Bence, dr. László Laura és a moderátorként közreműködő dr. Farkas Péter – a természettudományok és a társadalomtudományok nézőpontjából vizsgálták az igazság természetét, működését és jelentőségét a modern gondolkodásban.

Már a beszélgetés elején nyilvánvalóvá vált, hogy az „igazság” nem egynemű fogalom. A résztvevők megkülönböztették egymástól a tényt és az igazságot: amíg előbbi empirikusan rögzíthető, mérhető állapot, utóbbi olyan értelmezés vagy állítás, amely kapcsolatba lép a tényekkel, de túl is mutathat rajtuk. Kopper Bence a természettudományos látásmódot képviselve mindvégig hangsúlyozta, a tudományos igazság reprodukálhatóságon, mérhetőségen és módszertani szigoron alapul, míg László Laura arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalomtudományokban az igazság sokszor kontextusfüggő, értelmezéshez, kultúrához és nyelvhez van kötve. A beszélgetés alkalmával így egyértelművé vált, hogy a két terület nem ellentétben áll egymással, hanem különböző dimenziókban mozog: a természettudomány egyetlen, stabil igazságot keres, a társadalomtudomány pedig az igazságok pluralitását tárja fel.

A résztvevők kitértek arra is, hogyan viszonyul egymáshoz a tudományos, a vallási és a művészeti igazság. A művészet – Arisztotelészt idézve – nem arról szól, hogy a megtörtént dolgokat mondja el, hanem arról, ami megtörténhetne; a vallás olyan igazságokat közvetít, amelyek hitet és közösséget teremtenek, míg a tudomány az empirikusan igazolható állítások rendszerét építi. Az ilyen idézetek – például József Attila intelmét, hogy „az igazat mondd, ne csak a valódit” – jól mutatták, hogy az igazság különféle megközelítései nem egymást kizáró, hanem egymást gazdagító nézőpontok.

Felvetődött a kérdés: vajon miért keresik az emberek az igazságot? A résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy valójában gyakran inkább magyarázatot keresünk, olyan értelmezéseket, amelyek segítenek eligazodni a világban. A tudományos igazság hasznosságát is érintették: a természettudományokban az igazság gyakorlati alkalmazhatósága meghatározó, míg a humán tudományoknak inkább az emberi tapasztalat megértésében van szerepük. A beszélgetés során többször visszatért az a gondolat, hogy a hasznosság nem kizárólagos kritérium: nem minden igazságnak kell praktikusnak lennie ahhoz, hogy fontos legyen.

A tudomány határai is szóba kerültek, különösen az a kérdés, hogy minden igazságot igazolnunk kell-e, illetve hogy a tudomány képes-e hibázni. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a tudomány természetéhez tartozik a tévedés; a tudományos haladás sokszor éppen abból fakad, hogy korábbi hibákat felismerünk, kijavítunk, és új perspektívák nyílnak meg. A tudományos kontroll folyamata – a szakmai lektorálás, a reprodukálhatóság és a tudománymetriai visszajelzések – biztosítja, hogy a hibák idővel kiszűrődjenek, bár Kopper Bence arra is felhívta a figyelmet, hogy a tudományos rendszer nem tévedhetetlen, és a kritikának mindig helye van.

A beszélgetés egyik legizgalmasabb pillanata volt, amikor a résztvevők kitértek „az élet értelmére”, és arra a kulturális toposzra, hogy a válasz: 42. A Douglas Adams által megfogalmazott humoros gondolat – amely szerint a világ legnagyobb kérdésére egy látszólag értelmetlen szám a válasz –apropót adott a társaságnak arra, hogy megvitassa: az igazság keresése sokszor fontosabb, mint maga a végső válasz. A 42 éppen azért vált szimbólummá, mert rámutat arra az emberi hajlamra, hogy erőteljes jelentést tulajdonítunk a világban talált mintáknak még akkor is, ha azok valójában esetlegesek. A résztvevők abban egyetértettek, hogy az igazságkeresés – legyen tudományos vagy filozófiai – legalább annyira szól az útról, mint a megérkezésről.

A kerekasztal-beszélgetés végére kirajzolódott egy közös álláspont: a tudomány nem képes minden kérdésre végső választ adni, és gyakran nem is ez a feladata. Az igazság sokszor nem ellentmondásmentes, nem logikailag levezethető, és időnként nem is egyetlen formában létezik. A tudományos vizsgálódás éppúgy új kérdéseket teremt, mint amennyi problémát megold. Mégis ez a folyamatos keresés az, ami előreviszi gondolkodásunkat, és ami miatt érdemes újra és újra feltenni a legősibb kérdéseket is – akár azt is, hogy mi az élet értelme.

A rendezvény értékes hozzájárulást jelentett a szakkollégiumi közösség tudományos párbeszédéhez, és jól mutatta, hogy az igazság kutatása nem csupán elméleti gyakorlat, hanem mélyen emberi törekvés.