# Klebelsberg Kuno Szakkollégium

Az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatták a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilmet, amelynek főszereplője a Klebelsberg Kuno Szakkollégium tagja, a TF hallgatója, Huszár Boróka.

A múlt hét folyamán dr. habil. Gál Andrea tanárnő tartott előadást Gyermekvédelem a sportban címmel a Klebelsberg Kuno Szakkollégium tagjai részére.

2024. október 10-én dr. Zsákai Annamária tartott nekünk előadást a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

2024. szeptember 27-én ismét megrendezték a Kutatók Éjszakáját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Az esemény célja az volt, hogy bemutassák és népszerűsítsék a tudományos és kutatási tevékenységet.

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja Önöket dr. Zsákai Annamária „Kutatási területek, szakágak megismerése” című előadására.

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja Önöket dr. Gáldiné dr. habil. Gál Andrea „Gyermekvédelem a sportban” című előadására.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma azzal a céllal jött létre, hogy saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését.

Április 28. és május 1. között négy fantasztikus napot tölthettünk el együtt egy tanulmányi kirándulás keretein belül.

Szakmai programmal egybekötött tanulmányi úton járt a TF küldöttsége.

A Nemzetközi TDK keretein belül a TF Klebelsberg Kuno Szakkollégium rendezésében, szervezésben remek program zajlott a TF-en.

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium előadást szervez „Az anaerob küszöb fogalma és értelmezése” címmel, melyre tisztelettel meghívja Önöket. Az előadó Fülöp Tibor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kerékpáros szakvezetője lesz.

A Klebersberg Kuno Szakkollégium hallgatóiként hetente nyílik lehetőségünk az egyetemi kötelező és szabadon választható tantárgyakon túl a tanulmányainkhoz kapcsolódó előadásokon részt venni.

A Szakkollégium két hallgatója – Nagy Zsuzsanna és Bujdos Áron – különleges ösztöndíjban részesült. Tanulóink március 21-én prezentációban osztották meg élményeiket a nagyközönséggel, valamint köszönetet mondtak mindazoknak, akik ezt lehetővé tették.

A Klebelsberg Kunó Szakkollégium előadást szervez „Radioaktivitás kapcsolata a sportolói élelmiszerekkel és a kültéri edzésekkel” címmel. A vendégelőadó dr. Eged Katalin lesz.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma azzal a céllal jött létre, hogy saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését.

Szakkollégiumunk tagjai és vezetői, illetve sportdiplomácia szakos hallgatók látogatást tehettek december 13-án, szerdán a Városligeti Műjégpályán dr. Garamvölgyi Bence, a Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató meghívására.

December 4-én ösztöndíjátadással egybekötött filmvetítést tartottak a TF Athén termében, ahol az „Olimpiai álom Erdélyben” című alkotást tekinthették meg az érdeklődők.

2023. november 7-én Prof. Dr. Szabó Tamás látogatott el hozzánk és tartott előadást a diagnosztikai témakörében. Rövid bevezetőként a professzor úr ismertette a diagnosztikai eljárásokat, azok kérdéseit és feltételeit. Felelevenítette a sport funkcióit, a kiválasztás folyamatát, az alkalmazkodás problémáit, valamint a képzési adaptációs rendszer jellemzőit.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!