• Rekordszámú diplomás vette át oklevelét a TF centenáriumi évében

    Idén a diplomát szerzők nagy létszámára tekintettel rendhagyó módon két ünnepség keretében adta át a diplomákat 542 végzős hallgatójának a 2025-ben fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). Az esemény méltó zárása volt az intézmény centenáriumi tanévének.

  • A tanév utolsó szenátusi ülése fontos döntéseket hozott

    Június 26-án az egyetem velencei vízisportközpontjában ülésezett utoljára a 2024/2025-ös tanévben a Szenátus, amelynek tagjai több fontos döntés között a Társadalomtudományi Tanszék új vezetőjének választották dr. Farkas Pétert, és a magyar sporttradícióban és szóhasználatban erősen jelen lévő TF-elnevezés használatát az egyetem hivatalosan is lehetővé tette.   

  • Platinum minősítést kapott a 100 éves TF a FISU Healthy Campus-programban

    Az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) elnyerte a FISU Healthy Campus-program legmagasabb szintű, platinum minősítését. Ezzel a TF nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is az élmezőnybe került a hallgatók és dolgozók egészséges életmódját támogató intézmények között.

  • 106 jubileumi diplomást köszöntöttek a jubiláló TF-en

    Százhatan kaptak oklevelet az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szerdán megtartott jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségén. Az esemény díszvendége Sereg Imréné Mészöly Magdi néni volt, aki a TF alapításának évében, 1925-ben született.

  • A sport és a sporttudomány ma már stratégiai terület – Interjú Sterbenz Tamással, a TF rektorával

    A százéves fennállását ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás Kecskeméten tekintette meg a serdülő leány kosárlabda-bajnokság országos B-döntő mérkőzéseit, amelynek során lánya is pályára lépett. Az eseményen Garaczi János, Tóth László-díjas kecskeméti újságíró készített vele váratlan, de igen tartalmas interjút a Kecskeméti Lapok számára. 

Rabb Krisztián: Szeretek a TF közösségéhez tartozni
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 8.

A BA edző szakon végzett kiváló kardvívó folytatja tanulmányait a TF-en, no meg készül a Tbilisziben rendezendő világbajnokságra.

TF-sikerek az ECSS 2025 sporttudományi konferencián
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 7.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének oktatói és hallgatói kiemelkedő szakmai eredményekkel képviselték hazánkat az idei Európai Sporttudományi Társaság (European College of Sports Science, ECSS) nemzetközi konferenciáján.

Öttusa: bronzérmes lett a világkupadöntőn a TF-en végző Guzi Blanka
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 7.

Alexandriában újabb nagy sikert ért el az idén a TF sport és rekreáció szakán végző öttusázó.

Farkas Péter: Nekem a TF a második otthonom
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 7.

Július 1-től dr. Farkas Péter a Társadalomtudományi Tanszék vezetője a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Rekordszámú diplomás vette át oklevelét a TF centenáriumi évében
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 6.

Idén a diplomát szerzők nagy létszámára tekintettel rendhagyó módon két ünnepség keretében adta át a diplomákat 542 végzős hallgatójának a 2025-ben fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). Az esemény méltó zárása volt az intézmény centenáriumi tanévének.

Újabb képekkel bővült a TF100 Fal
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 6.

Ünnepélyes keretek között, a szombaton tartott két nyári diplomaosztó ünnepség szünetében mutatták be először hivatalosan az egyetem meghatározó oktatóit, hallgatóit, személyiségeit megjelenítő TF100 Fal újabb képeit, amelyeket ezúttal a főépület A-szárnyának második és harmadik emeletén állítottak ki.

Bővülő kínai kapcsolatok: együttműködési szerződést írt alá a TF és a CUPES sportegyetem
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 5.

Gyarapítja kínai kapcsolatrendszerét a TF: ezúttal a Kínában a harmadik helyre rangsorolt sportegyetem, CUPES képviselői látogattak a TF-re, hogy hosszú távú együttműködésről írjanak alá megállapodást az oktatás és kutatás, továbbá a sporttudomány terén.

Ismét Lovas Szakmai Nap a TF lovardájában
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 3.

Július 5-én a TF Lovasközpont immáron második alkalommal nyitja meg kapuját a szakma és az érdeklődők előtt. Elsősorban azokat várják, akik szeretnének többet tudni és érteni a ló és ember kapcsolatáról.

Nemzetközi edzőképzési tananyagot készített Szabó András a 2025-ös SUP-világbajnokságra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 2.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) büszkén jelenti be, hogy Szabó András, a TF munkatársa, új nemzetközi tananyagot készített a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) SUP-bizottságának kérésére. A tananyag a 2025-ös Stand-Up Paddleboard (SUP) világbajnokság idején, Dubajban (EAE), a PaddlersHub UAE és az Egyesült Arab Emírségek hatóságainak szervezésében indul pilotprogramként.

Koller Ákos képviselte Magyarországot és a TF-et a bangkoki sporttudományi konferencián
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 1.

Nemzetközi sporttudományi konferencián erősítette a magyar–thai szakmai kapcsolatokat prof. dr. Koller Ákos, a TF Tudományos Tanácsának elnöke, a Sportélettani Kutató Központ munkatársa.

A versenyzés adja a legtöbb erőt a TF-es Enyingi Patriknak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 1.

Fedett pályán vb-bronzérmes, szabadtéren pedig beállította az országos csúcsot, és vb-résztvevő a TF-en a télen diplomázni készülő Enyingi Patrik, a kiváló magyar 400 méteres síkfutó.

A tanév utolsó szenátusi ülése fontos döntéseket hozott
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 1.

Június 26-án az egyetem velencei vízisportközpontjában ülésezett utoljára a 2024/2025-ös tanévben a Szenátus, amelynek tagjai több fontos döntés között a Társadalomtudományi Tanszék új vezetőjének választották dr. Farkas Pétert, és a magyar sporttradícióban és szóhasználatban erősen jelen lévő TF-elnevezés használatát az egyetem hivatalosan is lehetővé tette.   

Eseménynaptár


Meghívó Tornóczky Gusztáv József doktori értekezésének házi vitájára

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Tornóczky Gusztáv József fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára.

Disszertáció címe: „A jógázók mentális egészsége a gyakorlási paraméterekkel összefüggésben”

Témavezető: Dr. Bánhidi Miklós

Konzulens: Dr. Bányai-Nagy Henriett

Bizottság:

  • Elnök: Dr. Tóth László
  • Előopponensek: Dr. Müller Anetta és Dr. Wilhelm Márta

Időpont: 2023. január 11. 11.00 óra

Helyszín: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, K1 épület C101

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!