Újabb 30 hazai élsportoló – közöttük nyolc TF-es hallgató – tanulmányait finanszírozza a 12. alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogram.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra csütörtökön a februárban elhunyt dr. Bretz Károlyt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének honoris causa professzorát, feltalálót, a TF egyik ikonikus alakját.
A TF100-podcastsorozat keretében a következő hónapok során a TF nagy alakjaival, legendás oktatóival, egykori és mostani hallgatóival, illetve sportolóival készült beszélgetéseket hallgathatunk meg.
Több tekintetben is sikeres utat jár be a megújult, alapítványi fenntartású hazai egyetemek közül az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a TF.
A TF100-as eseménysorozat keretében, prof. dr. Pavlik Gábor műsorvezetésével zenei ismeretterjesztő előadást, operadélelőttöt tartottak a TF aulájában – az egyetemen immáron 150. alkalommal.
Március 26-án tartotta idei második ülését a Masters Club.
Életének 87. évében elhunyt dr. Jakabházy László, a TF egykori oktatója, a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka tagja, az 1964-es téli olimpián szereplő magyar válogatott tagja.