Három olimpiai aranyéremmel írta be magát a sporttörténelembe, most a Magyar Olimpiai Bizottság Életműdíjával ismerték el a TF-en végzett és a TF-en oktató dr. Kemény Dénest.
A Puskás Arénában tartották a 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság tavaszi közgyűlését, amelynek egyik legünnepélyesebb pillanata dr. Kemény Dénes életműdíjának átadása volt. A legendás vízilabdaedző – aki három egymást követő olimpián (2000, 2004, 2008) vezette aranyéremig a magyar férfiválogatottat – a MOB egyik legnagyobb elismerését vehette át Schmitt Páltól és Gyulay Zsolt elnöktől.
A közgyűlésen számos további díjat is kiosztottak. MOB Érdemérmet kapott Kovácshegyi Ferenc mesteredző, valamint Markovits László és a TF-en diplomázott dr. Magyar Zoltán – utóbbi a díjat későbbi időpontban veszi át.
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke a jubileumi év sportdiplomáciai és nemzetközi sikereit sorolta, köztük a CSEENOCs budapesti találkozóját, Márton Viviana és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) nemzetközi díjazását, valamint azt, hogy jövőre Magyarország adhat otthont az Európai Olimpiai Bizottságok közgyűlésének.
Az esemény a magyar olimpiai mozgalom hagyományaihoz méltó ünnep volt, és egyben irányt mutatott a jövő sportpolitikai és szakmai célkitűzéseihez – középpontban olyan példaképekkel, mint dr. Kemény Dénes.
Fotó: MOB
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001