Sikeres volt a Nyílt Nap a TF-en

Már a TF-et bemutató film vetítése alatt zsúfolásig megtelt a TF aulája múlt szombaton, a Nyílt Napon. Fél tíz felé alig lehetett bejutni a terembe! Pedig a hivatalos program csak 10 órakor kezdődött a rektori megnyitóval.

Nyílt Nap 2015

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora köszöntőjében beszélt azokról a tervekről, amivel a TF ismét a legkiemelkedőbb testnevelő és sportkulturális egyetemek közé emelkedhet Európában, és amivel nem csak világszintű oktatási központtá válhat, de jól értékesíthető diplomát ad majd a hallgatók kezébe. Kihangsúlyozta, ehhez az is fontos, hogy az egyetemre jelentkezők megfelelő tudással érkezzenek a felvételi vizsgára. Itt a TF-en pedig majd naprakész elméleti és gyakorlati tudást kapnak az oktatóktól és kutatóktól.

A közel 600-700 érdeklődő fiatal ezután beszélgetéseket hallhatott olyan híres magyar sportolókkal, akik jelenleg a TF-en tanulnak. Szávay Ágnes számos WTA torna győztese és 2007-ben az év magyar női sportolója, Dombi Rudolf olimpiai és világbajnok kajakos, illetve Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó arról meséltek, hogy miért a TF-et választották, és hogy jó döntést hoztak. (A statisztika szerint 150 olimpiai bajnok tanult a TF-en, és az őket nevelő edzők 99 %-a itt szerzett edzői képesítést!)

A HÖK elnöke, Tóth Levente saját TF-es élményeiről, tapasztalatairól, illetve a gólyatáborról beszélt. Utána Hamar Pál, a TF oktatási rektorhelyettese következett, aki az egyetemen induló szakokat ismertette, és tanácsokkal látta el a hallgatókat döntésük meghozatalához.

Végül bemutattuk, hogy a TF-en nem csak a test edzésével, hanem a kultúrával is komolyan foglalkozunk: a TF műhely Kulturális Egyesület egy tagja, Horváth Mónika nagy sikert arató énekével 11 órakor zárult a hivatalos program.

Ezután az aula előterében felállított asztalok mögött helyet foglaló szakvezetők, oktatók, illetve egyéb egységek adtak tájékoztatást az érdeklődőknek, illetve 20 fős csoportokban a TF hallgatói körbevezették a látogatókat és megmutatták a TF sportlétesítményeit. 1 óra körül ürült ki az aula és előtere.  Az udvaron még találkoztunk néhány kóborló látogatóval, akik mosolyogva mondták: "Minden nagyon tetszik. Biztos, hogy ide jelentkezünk!"

Szeretettel várjuk őket!

szöveg: Nemerkényi Krisztina | fotó: Hegedüs Gábor

[nggallery id=269]

ARCHÍVUM