Hírek

Szövetségi kapitány az iskolapadban

A TF-en tanul, de korábban versenyzett olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, nem túlzás kijelenteni, ő a kétezres évek egyik legjobb magyar súlyemelője. A szeptember 3-án a 39. életévét betöltő Gyurkovics Ferenc immár két esztendeje szövetségi kapitányként dolgozik szeretett sportágában, sőt még versenyez is, mást ne említsünk, tavaly országos bajnoki címet szerzett, sikerekben gazdag pályafutása során tizedszer.
 

Elhunyt egyetemünk kancellárhelyettese, Dr. Csomós Tamás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 48. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a Testnevelési Egyetem korábbi felnőttképzési igazgatója, a TE kancellárhelyettese, Dr. Csomós Tamás. 

TF-es szereplés az Európai Egyetemi Játékokon

Ahogy arról már beszámoltunk: július 15. és 28. között a portugáliai Coimbrában rendezték meg a 4. Európai Egyetemi Játékokat. Földrészünk 291 egyeteméről érkeztek hallgatók a versenyre, akik 13 sportágban tehették próbára tudásukat. Az eseményen 27 hallgatónk öt sportágban (kajak-kenu, cselgáncs, tenisz, kosárlabda, 3X3 kosárlabda) indult.

MEFS továbbképzés a felsőoktatásban dolgozó testnevelők számára

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Sportszakmai és Képzésfejlesztési Bizottsága (továbbiakban: MEFS SKB) a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetével közösen továbbképzést szervez 2018. szeptember 26-án (szerdán) 13:00-17:00 között „A hallgatók kondicionális állapotának mérési és fejlesztési lehetőségei a testnevelés órákon” címmel.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!