# tömegsport

Pénteken megmozdul Budapest, legalábbis a pesti oldala. Június 17-én ugyanis újra jön a Mozgás Éjszakája, a főváros legnagyobb ingyenes szabadidősport-rendezvénye, amelyen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is jelen lesz.

Nyakunkon az év vége, s így egyre közelebb kerülünk 2019-hez, amikor is – mint ismert –  Budapest lesz Európa Sportfővárosa. A Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes vezette delegáció kedd este Brüsszelben átvette Szófiától az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetségétől (ACES) pályázaton elnyert rangos címet jelképező zászlót, amelyet szerda délután a Liszt Ferenc Repülőtéren mutattak be először Magyarországon.

Egyre népszerűbbek a tömegsport rendezvények, amelyekért akár országokon át is képesek vagyunk utazni. A hirado.hu oldalon a fellendülőben lévő sportturizmussal kapcsolatban készült egy hosszabb interjú Perényi Szilviával, a Testnevelési Egyetem adjunktusával.

Június 16-án immár negyedik alkalommal bizonyított az ország legnagyobb, ingyenes szabadidősport-rendezvénye, a Mozgás Éjszakája, amelynek sportági programját a TE rekreációs csapata alkotta meg. A fesztiválhangulat és a kilátogató 19 ezer, egy ütemre mozduló ember látványa nem hagyott kétséget afelől, hogy a sport valóban boldogsághormonokat termel.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!