A Magyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi szakmai konferenciája

Óriási tekintélynek és elismertségnek örvendő hazai sportvezetők, szakemberek fogadták el a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) meghívását a pénteken és szombaton (november 27-én és 28-án) megrendezésre kerülő kétnapos nemzetközi szakmai konferenciára, melynek címe: A fogyatékkal élők versenysport lehetőségei és hatása a társadalmi integrációra.

Pénteken a Magyar Sport Házában az MPB közgyűlését követően, Dr. Farkas Péter, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporrtudományi Karának adjunktusa, Dr. Török Ferenc, a Nemzeti Sporttanács (NST) gazdasági előkészítő bizottságának elnöke és Dr. Sárközy Tamás, az NST elnöke tart előadásokat.

Az előadások címei:

  • Dr. Farkas Péter: Az Európai Unió és a sport
  • Dr. Török Ferenc: A hazai sportrendszer gazdasági irányvonala
  • Dr. Sárközy Tamás: A hazai sportrendszer szervezeti változásai
A külföldről érkező előadók rövid bemutatása:

Xavier Gonzalez a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) végrehajtó bizottságának elnöke, 50 éves, a barcelonai egyetemen végzett, közgazdász diplomát szerzett, operatív igazgatója volt az 1992-es barcelonai olimpia és paralimpia szervezőbizottságának, szakértelmével segítette az 1996-os atlantai és a 2000-es sydneyi játékok szervezőinek munkáját is. Munkásságának elismeréséül 2003-ban nemzetközi paralimpiai érdemérmet kapott. A végrehajtó bizottság elnökeként a játékok szervezőbizottságainak munkáiban nem vesz részt, hanem felügyeli azokat, illetve tapasztalatának köszönhetően tanácsokkal segíti a játékok házigazdáit.

Michael Knaus az IPC téli sportok osztrák igazgatója: 1985-ben a téli sportági szövetségek engelbergi kongresszusán 14 ország képviselői döntöttek arról, hogy a mozgássérültek részére is minden kategóriában rendezzenek síversenyeket az alpesi és futószámokban. Michael Knaus 1993-ban dolgozta ki azt a hendikep rendszert, amelynek segítségével a különböző sérültségi kategóriában versenyzők eredményeit össze lehet hasonlítani egymással.

Radu Rosenthal a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének (IBSA) igazgatója. Az izraeli sportvezető többször járt már Magyarországon. Legutóbb nyáron a debreceni judo Európa-bajnokság vendége volt. Többek között az ő beszámolójának is köszönhető, hogy kiváló minősítést kapott a kontinensbajnokság rendezése.

Margita Homolova a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) technikai delegáltja, versenybíró, Világkupa-versenyek igazgatója. Az idei budapesti Világkupa-viadal is az ő felügyelete alatt zajlott.

Vlagyimir Tyimofejevics Pruglov a moszkvai paralimpiai bizottság elnöke. A rendkívül agilis sportvezető célja egy közép-európai paralimpiai edzőközpont létrehozása, amely minden sportoló számára könnyen elérhető. Kedvező földrajzi fekvése miatt Budapestet tartaná a legideálisabb helyszínnek, mert a magyar főváros Európa bármely országából könnyen és gyorsan megközelíthető.

A hazai előadók rövid bemutatása:

Dr. Sárközy Tamás, a Nemzeti Sporttanács (NST) elnöke, 1963-ban szerzett jogi diplomát. Tizenhét évig volt a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Karának előbb munkatársa, majd főmunkatársa, végül a vállalat jogi osztály vezetője lett. Volt az MKKE egyetemi docense, majd gazdasági jogi tanszékvezetője, 1987-től 1990-ig a Minisztertanács Parlamenti titkárságán dolgozott, 1988 és 1990 között igazságügymniszterhelyettesként sokat tett a rendszerváltás idején a sikeres jogalkotásért.  Jogi és kutatómunkájának elismeréséül 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével, csillaggal tüntették ki.  Sportvezetői tapasztalatokkal is rendelkezik, 1988 és 1998 között a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke volt. Előadásának címe a szakmai konferencián: „Hazai sportrendszer szervezeti változásai”.

Dr. Török Ferenc, korábbi öttusázó olimpiai bajnok, az NST gazdasági előkészítő bizottságának elnöke. Az 1964-es tokiói olimpián egyéniben arany-, csapatban bronzérmes lett, négy évvel később csapatban nyert aranyat. Háromszoros világbajnok, kilencszeres magyar bajnok. Visszavonulása után szakedzői diplomát szerzett, 1976-tól 1989-ig a magyar öttusaválogatott szövetségi kapitánya volt, 1990-től 1996-ig a magyar szövetség elnöke volt, 1993-tól a nemzetközi szövetség egyik alelnöki tisztségét is betöltötte. Kilenc évig tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének, 2003-ban a Wesselényi Közalapítvány kuratóriumának elnöke lett, az Olimpiai Érdemrend kitüntetettje. Előadásának címe: „Hazai sportrendszer gazdasági irányvonala”.

Dr. Farkas Péter, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának adjunktusa, szakterülete a haematológia. Az MPB szakmai konferenciáján „Az Európai Unió és a sport” címmel tart előadást.

forrás: Magyar Paralimpiai Bizottság

ARCHÍVUM