Számos fontos kérdésben hozott döntést március 13-i tanácskozásán az egyetem legfőbb döntéshozói testülete. Többek között meghallgatta és elfogadta több fontos bizottság beszámolóját a tavalyi évről, illetve új tagokat választott egy-egy bizottságba és tanácsba.
Március 5-én töltötte be 70. életévét Dosek Ágoston, a TF százéves történetének kiemelkedő alakja – vele beszélgettünk.
Sterbenz Tamás rektor és Mocsai Lajos kuratóriumi elnök a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) életét közvetlenül érintő fontos témákról tájékoztatta az egyetem dolgozóit a március 12-én tartott összdolgozói értekezleten.
Dr. Koller Ákos, a TF professzor emeritusa a Szenior Akadémia keretében beszélt a nitrogén-monoxidról.
Több száz emlék, több száz hallgató, 100 százalék TF.
Érdekes témát boncolgatva interjút adott a Qubitnek dr. habil. Csányi Tamás, a TF Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszékének vezetője.
Interjút adott a közmédiának dr. Bartha Csaba, a TF Edzéselméleti és Módszertani Kutató Központ igazgatója, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, a téma a magyar kézilabdacsapat volt.