Sosem késő elkezdeni!

Tollaslabda, úszás, pétanque, darts, aquafitnesz, jóga, néptánc, zumba, aerobik, és sok más, időskorban is biztonsággal, élvezettel végezhető mozgásformát próbálhattak ki az érdeklődők december 13-án egyetemünk egész napos, ingyenes rendezvényén.

Sosem késő elkezdeni!

A sportolási lehetőségek mellett életmód-tanácsadással, egészségügyi szakemberek és ismert sportolók közreműködésével, például Balczó András és Monspart Sarolta előadásaival vártuk a szeniorkorúakat és minden más érdeklődőt. Az Országos Egészségfejlesztési Intézettel közösen tartott eseménnyel az volt a célunk, hogy a résztvevők új, időskorban is űzhető mozgásformákkal ismerkedhessenek meg.

Fontos küldetése volt az eseménynek, hogy a korábban aktív idősek esetleg új, egész életen át űzhető sportágakkal ismerkedjenek meg, és a mozgáson keresztül kapcsolódhassanak új közösségekhez. Sokan fogadták meg tanácsunkat, megközelítőleg ötszáz időskorú bizonyította, hogy sosem késő elkezdeni mozogni.

A sportszakmai hátteret az egyetem tanárai, valamint végzős rekreáció és egészségfejlesztés szakos diákjai, az egészségfejlesztési szakmai hátteret az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakértői biztosították.

Az alábbi vezetők vettek részt a rendezvényen:

  • Soltész Miklós, az EMMI  Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkára
  • Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektorjelöltje
  • dr. Hamar Pál, a Testnevelési Egyetem megbízott oktatásért felelős vezetője
  • dr. Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója
  • Danada Judit, a Főpolgármesteri HivatalKulturális, Turisztikai és Sport Főosztálya Sport Osztályának osztályvezetője
[nggallery id=267]

ARCHÍVUM