A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam csoportfotózása

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hallgatóinak hagyományos csoportfotózása volt szerdán.  Ez mindig egy jó alkalom arra, hogy egy olyan emlékezetes kép készülhessen, amit a hallgatók büszkén és szívesen mutathatnak meg a saját hazájukban a családjuknak, barátaiknak, és persze nemzetük olimpiai bizottságának, mely delegálta őket.

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam csoportfotózása

A külföldi diákok mostanra már egy egymást segítő, és egymással viccelődő baráti közösséggé kovácsolódtak. Még három hetük van a diplomaosztóig, de már túl vannak az első vizsgáikon, melyeket mindenki sikeresen teljesített. Két intenzív hét vár még a hallgatókra, és így egyre nagyobb az izgalom a végeredmény miatt. Mindemellett a honvágy első jelei is észlelhetőek már egyeseknél, ami persze teljesen érthető kilenc hét távollét után.

Reméljük, mindannyian az egyéni teljesítményeikhez mérten sikeresen teljesítik majd az összes vizsgát, és végül pozitív élményekkel térnek haza.

Sok sikert kívánunk nekik ehhez!

ARCHÍVUM