Szénné porladt emlékeim

"Ma hajnalban, valamivel öt óra előtt tűz ütött ki a Testnevelési Egyetem Atlétika csarnokában. A Tűzoltóság, a Katasztrófa védelem nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy próbálják megmenteni a létesítményt és a közvetlen szomszédságában lévő irodaházat…"  Később: "Az Atlétika csarnok, a hozzá kapcsolódó Aula menthetetlen, az Új épület irodáit, tanszéki helységeit próbálják a lángoktól elszigetelni és megmenteni."

Szénné porladt emlékeim

Nem szó szerint idéztem a híreket, de első megdöbbenésemben csak ennyi jutott el tudatomig. Röviden pergett le előttem ennek az emblematikus épületnek a múltja, jelene,... jövője? Ilyen esetekben szokták azt mondani: nem hiszem, nem hiszem el, hogy ez a katasztrófa megtörténhetett. Pedig a katasztrófáknak az a tulajdonsága, hogy megtörténnek, tragédiát okozva egy országnak, embereknek, egyéneknek, családoknak, közösségeknek.

Ez a mostani tűzeset a mi családunk, a TF nagy családjának tragédiája, azoké, akik évtizedekkel ezelőtt koptatták Egyetemünk padjait, vagy akár csak évekkel ezelőtt kapták meg diplomájukat, ez a tragédia közös, mindnyájunké. Emlék emlék  hátán tolul, nincs olyan tanár, kutató, testnevelő, edző és más szakos hallgató, nemzetközi tekintély, diplomata, honi és külföldi szakember, újságíró, tudósító, stb. aki most ne tudna emlékeiben felidézni történéseket, melyek mély nyomot hagytak benne, esetleg irányították életét, pályafutását.

Közéjük tartozom én is. A katasztrófa napján nem tudtam rávenni magam, hogy közelről is megnézzem a helyszínt. A televíziós csatornák tudósításai, híradásai, vezetőink sajtótájékoztatója leláncolt, a gondolataim szinte megfagytak a hihetetlen esemény következtében.

Másnap a tanszéki ügyes-bajos dolgaim után végigmentem a TF udvarán, de az uszoda mellett elhaladva lassultak lépteim, mintha ösztönösen, minél később akartam látni a tűz pusztította romokat, az üszkös maradványokat. Szemben a romokkal leültem egy padra és emlékeztem.

Talán elfogadnak hiteles tanúnak, hisz 1966 óta tanítok a TF-en: sokan nem tudják, hogy a most leégett épület helyén egy nagy füves terület (hatalmas hétvégi kispályás meccseknek) és két salakos  röplabda pálya volt, ezek helyére került az új épület-komplexum. Hány és hány generációt szolgált ki ez a nekünk nagyon hasznos, értékes épület-együttes!

És most magamba roskadva ülök a romok előtt, fékezhetetlen gondolataim csaponganak, emlékezem az üszkös falak előtt.

Az Atlétika csarnokban nem hivatásomat gyakoroltam, ezt szakember kollégáim oldották meg az atlétika órák, edzések során. RG-t sem tanítottam, csak néztem a kolléganők és a hallgatók pontos, fegyelmezett munkáját. De előttem van a végzős hallgatóink mosolya, megkönnyebbülése a diplomaosztók alkalmával, a Mesteredzői Díjat átvevő szakemberek büszkesége, a Bácsalmási Péter verseny nyüzsgése, kitűnő rendezése, a régvolt nagy kézilabda csapatok összecsapása, a birkózó versenyek magával ragadó hangulata, a sok száz amatőr fitnesz rajongó lelkesedése. És még mi minden maradandó esemény, ami már a múlté!

Az Aulához érzelmi szálak fűznek, elfogult vagyok. Még a hamu, a szén és az üszkös maradványok alól is feltör a Gaudeamus Igitur csodálatos dallama. Hányszor hallottuk ezt ünnepélyes évnyitókon, elsőévesek avatásán, jubileumi üléseken, díszdoktori avatásokon (Primo Nebiolo, Samaranch, Havalange).  Meghatóan szép megemlékezések (okt. 23., márc. 15,), a kultúra, a művészet, az irodalom kiemelkedő egyéniségeinek előadásai tették emlékezetessé ezt a kultikus épületet. Egyéb konferenciák, szimpoziumok, tudományos ülések, civil rendezvények  színesítették az eseménynaptárt.  Az idén megható ünnepélyen vettük át az Arany Diplománkat Rektor Úrtól. A miénk, az 1965-ben végzett évfolyamé volt az utolsó ilyen aktus az Aulában.

Nem hagyhatom ki az évente ismétlődő TF-Napokat, ahol az előadások, tréfák, humoros videók révén a tanár és diák kart karba öltve őrizte ezt az értékes TF hagyományt.

És a Sportcsillagok fala! Egyedülálló, pótolhatatlan relikviák! A világon egyedülálló gyűjtemény. Teljességgel soha nem pótolható, sajnos az életből eltávozottakkal együtt a kézlenyomatuk is az örök enyészeté lett.

Érzelmi kötődésem az Aulához még erősebb az eddig rendezett 26 Úszóedzői és Oktatói Konferencia kapcsán. Több, mint hatvan előadó, közel száz előadás hangzott el kiváló edzők, orvosok, pedagógusok, kutatók, sportvezetők, élversenyzők részéről. Nagysikerű élménybeszámolók színhelye volt ez a terem (Egerszegi, Rózsa, Czene, Gyurta). Bízom benne, hogy a teltházas előadások mély nyomot hagytak a hallgatókban és hozzájárultunk szakmai tudásuk, gondolkodásmódjuk formálásához.

Még jó néhány percig ültem a padon, szemerkélni kezdett az eső: "Esőisten siratja..." az Aulát.

Dr . Tóth Ákos, Úszás Tanszék

ARCHÍVUM