Művészetek az olimpiákon

Amint arról korábban már beszámoltunk, az olimpiák művészeti versenyeiről rendeztek konferenciát péntek délután a TF-en.

Manno Miltiades: A rajtoló

Az MSTT elnöke, Dr. Tóth Miklós köszöntője után érdekes előadásokat hallhattunk Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák megálmodója, Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai érmes, illetve Mező Ferenc szellemi olimpiai bajnok, valamint Földes Éva, (harmadik helyezett) művészetekkel való kapcsolatáról.  Bár sok ismert tényt hallottunk, a téma megközelítése, az újonnan feltárt részletek egészen más megvilágításba helyezték a már ismert neveket és tevékenységeiket.

Az egyik előadásnak külön kapcsolata is van a TF-el. Ő Manno Miltiades, aki amellett, hogy számos sportágat próbált ki és ért el bennük sikereket, híres művésszé is vált. Nem csak Magyarországon, de külföldön is foglalkoztatott művész volt, karikatúráit, plakátjait számos helyen láthatták az érdeklődők. Az 1932-es los angelesi olimpia művészeti versenyén második helyezést ért el Birkózók című művével.

A rajtoló című alkotása pedig a TF Főépület félemeleti fordulóját díszíti. Ez a rendkívül élethűre sikerült ábrázolás a hírek szerint a TF-es hallgatók egyik kabalafigurája, amit szívesen simítanak végig, mielőtt vizsgázni mennek.

ARCHÍVUM