Diplomaosztó: 377-en végeztek idén

Az alap- és mesterképzési szakok, a hagyományos egyetemi szakok, valamint a felsőfokú szakirányú továbbképzési szakok végzős hallgatói vehették át oklevelüket a Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) nyilvános ünnepi tanácsülése keretében megrendezett ünnepségen. Több mint tíz szakirányon 377-en végeztek az idei tanévben a TF-en.

Diplomaosztó: 377-en végeztek idén

Dr. Tímár József, a Semmelweis Egyetem általános és oktatási rektorhelyettese megnyitó beszédében kiemelte: a karnak kiemelt feladatai vannak a meghatározó magyar sporteredményekhez szükséges sporttudósok és edzők, valamint a köz- és népegészségügy fejlesztéséhez elengedhetetlen diplomás szakemberek képzésében. „Hazánk sporteredményei világhírűek, sajnos egészségi állapotunk is az” – fogalmazott a rektorhelyettes, utalva arra, hogy a most végzett szakembereknek az elszomorító betegségi és halálozási mutatók megváltoztatásában is szerepük lesz.

Dr. Radák Zsolt, a kar dékánja az oklevélátadást megelőző ünnepi beszédében röviden összefoglalta a TF eddigi történetének fontosabb állomásait. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát 1925-ban alapította Klebelsburg Kunó, aki tudta, hogy csak az oktatás fejlesztése adhat esélyt az országnak. Klebelsberg azzal is tisztában volt, hogy a szellem és a test fejlesztése együtt jár, és így szükség van egy testnevelésért felelős intézményre – tette hozzá. A dékán kitért arra, hogy 1975-től egyetemi rangú főiskola lett a TF, majd 1990-től Magyar Testnevelési Egyetemként működött tovább, míg 2000-ben a Semmelweis Egyetem egyik kara lett. „Szeptembertől a TF újra önálló intézmény lesz, így Ti vagytok az utolsók, akik a Semmelweis Egyetem diplomáját kapjátok kézhez” – mondta a dékán a végzős hallgatóknak. Megjegyezte, a diploma értéke természetesen összefüggésbe hozható az intézmény nevével, de Magyarországon mindig is a TF diplomája volt e szakterületen a legerősebb és legjobb, így biztos vehető, hogy ez a jövőben is így lesz.

Dr. Radák Zsolt szót ejtett arról is, hogy ma Magyarországon alacsonyabb a várható élettartam, mint azt az ország gazdasági helyzete indokolná. A most diplomázottak feladata lesz az is, hogy megváltoztassák Magyarországon az emberek életmódját és a mozgással kapcsolatos gondolkodásmódját – mutatott rá.

A jelölteket Dr. Hamar Pál, a TF általános dékánhelyettese eskette fel,ezt követően Dr. Tímár József rektorhelyettes és Dr. Radák Zsolt dékán avatta fel a pedagógus és sportszakember jelölteket. A végzett hallgatók nevében Lovász Viktor mondott beszédet.

Dr. Tímár József az oklevelek átadását követően arra kérte egyebek mellett a végzetteket, hogy esküjükhöz híven törekedjenek hivatásuk, tudományuk hibátlan művelésére, ismereteik állandó gyarapítására. „Legyenek hazánk gondolkodó és áldozatot vállaló polgárai, és teljesítsék az Önökre váró feladatokat!” – mondta.

A rektorhelyettes kitért arra is, hogy különleges a mostani diplomaosztó, hiszen bizonyos értelemben a kar maga is diplomát kap. A TF csaknem 15 éve főiskolai karként került a 245 éves Semmelweis Egyetemhez, hamarosan pedig az ország legfiatalabb egyetemeként önállósul. Az elmúlt közel másfél évtizedben a kar a hagyományos testnevelő tanári és edzői szakok mellett bővítette képzési palettáját, javította oktatói minősítési mutatóit. Az ország egyik legjobb kutatóegyetemének részeként eltöltött idő alatt sikeresen alakította ki a sporttudományi doktori iskolát, melyet önálló és izgalmas kutatási programokra alapított – fejtette ki a rektorhelyettes. Dr. Tímár József úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a megszerzett önállósággal jól fog sáfárkodni a TF, és azt kívánja, állítson maga elé magas mércét, ahogy ezt a Semmelweis Egyetem is teszi.

Ezt követően Dr. Radák Zsolt is megköszönte azt a sok pozitívumot, amit a TF a Semmelweis Egyetemtől kapott. „Nehéz időben vezette a kart a jelenlegi vezetés, de megkaptuk a támogatást hozzá” – tette hozzá.

Az oklevelek átadása előtt a rendezvény keretében hirdették ki a 2014. évi Mesteredzői-díjakat. Dr. Ormai László, a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiumának elnöke hangsúlyozta: 22. alkalommal adják át a díjakat, és az idei évben folytatódott az a tendencia, hogy kevesebb jelentkező volt a díjra, a kritériumok ugyanis szigorodtak. A 22 év alatt eddig összesen 140 mesteredzői díjat ítélt oda a kollégium. A nemzetközi eredményekben megmutatkozó kiemelkedő sportedzői tevékenység elismeréseként 2014-ben Mesteredzői díjat kapott: Szilárdi Katalin (kajak-kenu), Németh Zsolt (atlétika), Nagy Lajos (birkózás), Király István (kick-box), Tax Imre (kosárlabda).

szöveg: Dobozi Pálma | fotó: Kovács Attila

[nggallery id=250]

ARCHÍVUM