NET diplomaosztó és születésnap

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) ünnepélyes diplomaosztójára 2014. december 2-án került sor a Testnevelési Egyetem főépületének dísztermében.

NET diplomaosztó 2014. ősz

Az ünnepségen 19 hallgató vehette át oklevelét kosárlabda, ökölvívás, vívás, úszás, súlyemelés, cselgáncs, birkózás és általános erőfejlesztés sportágakban. Az egybegyűlteket köszöntötte prof. Berkes István és dr. Kozsla Tibor nemzetközi igazgató, akik gratuláltak és sok sikert kívántak a végzős hallgatóknak.  Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Mr. Azeem Khan, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövetségének első helyettese, Mr. Ahmed Ismail Osman, Egyiptom budapesti nagykövetségének tanácsadója, valamint Mr. Vijay Khanduja, India budapesti nagykövetségnek első titkára.

Az idei ünnepség nem csak a hallgatókról szólt, hanem a 85. születésnapját ünneplő Kincses Ferenc tanár úrról is, aki az 1971-ben elinduló nemzetközi edzőképző tanfolyam első igazgatója volt, és azóta is fontos szerepet tölt be az ökölvívás sportág oktatásában. Az egyetem részéről Berkes István professzor úr és Kozsla Tibor igazgató úr köszöntötte és ajándékozta meg Kincses tanár urat, akinek mindannyian további jó egészséget kívánunk!

Ezt követte a diplomák átadása, amelyeket a sportágai vezetők, Berkes professzor úr, valamint Kozsla igazgató úr közreműködésével vehettek át a végzős diákok.

A hallgatók nevében Huang Gabriel szingapúri birkózó edző búcsúzott. A megható beszédet egy közös fotózás követte, majd az esemény egy ünnepélyes fogadással zárult.

[nggallery id=265]

ARCHÍVUM