Diplomaosztó és Mesteredzői Díjak átadása

Több mint háromszázan vehették át diplomájukat a Semmelweis Egyetem Testnevelési- és Sporttudományi Karán július 13-án. A legtöbben ismét testnevelő-edző szakon végeztek. Az ünnepségen adták át a 2013. évi Mesteredzői Díjakat is.

Az ünnepségen Dr. Gál János, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese a végzősökhöz szólva kiemelte: a továbbiakban ne tántorítsák el őket a helyenként nehéz körülmények vagy az, ha nem kapják meg rögtön a megbecsülést. „Igazi jó érzésük, és örömérzésük akkor lesz, hogyha a feladatukat a jövő számára felelősségtudattal, legmagasabb szintű minőségen teszik, ahogyan megtanulták” – jelentette ki. Ezután Dr. Simicskó István, az EMMI Sportért és ifjúságért felelős államtitkára, Fábián László, a MOB sportigazgatója, és Dr. Ormai László, a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégium elnöke adta át a Mesteredzői Díjakat. A Magyar Edzők Társasága a Mesteredzői Kollégium Mesteredzői címet adományozott a nemzetközi eredményekben megmutatkozó kiemelkedő sportedzői tevékenység elismeréseként Decsi Istvánnak a vívás sportágban kifejtett kiemelkedően eredményes edzői tevékenységének elismeréséül, valamint Dr. Horkai Györgynek, aki új edzésmódszerek bevezetésével megalapozta a magyar vízilabda-válogatott későbbi sikereit.

Szintén Mesteredzői címet kapott Dr. Kovács László, az Ökölvívó ABC szakkönyve szerzője, valamit Kovács Sándor Pál, aki 1997-ben írta meg a Grundbirkózás módszertani szabálykönyvet, később tankönyvet és sok szakcikket jelentetett meg. Mesteredző lett idén még Virth Balázs, aki többek között Gyurta Dániel felkészítésében vett részt 13 éven keresztül, és közreműködésével olimpiai ezüst és aranyérmet, valamint világbajnoki első helyet szerzett.

Az ünnepség a TF elismerő okleveleinek átadásával folytatódott, melyeket Dr. Radák Zsolt, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja adott át. Professor emeritus címet vehetett át Dr. Gombocz János, a Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszék oktatója, valamint Dr. Nyakas Csaba egyetemi tanár, a Sporttudományi Kutatóintézet oktatója, kutatója. Elismerő oklevélben részesült még hét olyan munkatárs, akik szolgálati idejük leteltét követően köszönnek el hivatalosan az intézménytől.

Ünnepi beszédében Dr. Radák Zsolt emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy 1925-ben Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kezdeményezésére alakulhatott meg az intézmény, aki egyebek mellett abban is részt vett, hogy Angliából hazahívta Szentgyörgyi Albert, később Nobel-díjjal jutalmazott kutatót. Szegedi laboratóriumában kötelező volt a napi testedzés, amit olyan fontosnak tartott, hogy egy alkalommal az Országgyűlésben is felszólalt ennek érdekében. Idéntől ez végre meg is valósult – mondta Dr. Radák Zsolt – az iskolákban van napi testnevelés. Felhívta a frissen végzettek figyelmét arra, hogy ezáltal jó időben vannak, jó helyen.

Az eskütételt követően Dr. Gál János valamint Dr. Radák Zsolt a hagyományoknak megfelelően kézfogással erősítették meg a végzettek felavatását. A sportmenedzser mesterszak SE és a Corvinus Egyetem közös diplomája, a végzett hallgatók köszöntésekor Dr. Sárközy Tamás szakfelelős is gratulált a diplomákhoz.

A végzett hallgatók nevében Dolnegó Bálint elmondta, hogy a diploma terhét immár felnőttként kell viselniük, de amikor csak tehetik, megmaradnak ugyan annak a jókedvű fiatalnak, akik egyetemistaként voltak. „Legyen ez a védjegyünk, hogy mi jó kedéllyel végezzük a munkánkat” – hangoztatta.

Mielőtt Dr. Gál János rektorhelyettes, lezárta az ünnepséget, kiemelte: klinikai orvosként azt kívánja, hogy inkább sportsérüléseket kelljen ápolni, mint hipretóniát, infarktust vagy agyvérzést.

Az átadott diplomák szakonkénti bontásban:

MA/MSc képzés

  • Testnevelő tanár MA, levelező (6)
  • Testnevelő tanár - gyógytestnevelő tanár MA, nappali (13)
  • Gyógytestnevelő tanár MA, levelező (1/0)
  • Hagyományos Testnevelő tanár szak, nappali (1)
  • Hagyományos Testnevelő tanár szak, levelező (1)
  • Szakedző MSc, levelező (8/5)
  • Rekreáció MSc, nappali (26)
  • Rekreáció MSc, levelező (10)
  • Sportmenedzser MSc, nappali (20)
  • Sportmenedzser MSc, levelező (14)
  • Humánkineziológia MSc, nappali (14)
  • Humánkineziológia MSc, levelező (7)

BSc képzés

  • Testnevelő-edző BSc, nappali (61/55)
  • Testnevelő-edző BSc, levelező (9/8)
  • Testnevelő-edző BSc (angol) (1/1)
  • Rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc, nappali (32/30)
    • rekreáció szakirány (22/21)
    • egészségfejlesztés szakirány (10/9)
  • Rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc, levelező (17)
    • rekreáció szakirány (7)
    • egészségfejlesztés szakirány (10)
  • Sportszervező BSc, nappali (34)
  • Sportszervező BSc, levelező (13)
  • Humánkinezológia BSc, nappali (16)

Felsőfokú szakirányú továbbképzés

  • Sportpszichológia szak, levelező (10)

Nagy Emese, Semmelweis Egyetem

[nggallery id=187]

ARCHÍVUM