Ankarában tartották a Serious Sports harmadik megbeszélését

2011 őszén indult az Európai Uniós társfinanszírozásával megvalósuló Serious Sports projekt. Célja egy játékos jellegű szoftver kidolgozása, amely az edzéstervezés erőnléti részét kívánja egyszerűsítetten modellezni, és ezzel segíteni az edzőt a sportolók felkészítésében.

A konzorcium hét intézményből áll, vezetője az ír Cork Institute of Technology. Karunkon kívül az osztrák FH Joanneum Egyetem, a londoni South Bank Egyetem és a finn Oulu Egyetem képviseli a felsőoktatást a programban, míg a Simsoft nevű török cég biztosítja a technológiai támogatást. A Scienter olasz partner a konzorciumvezetővel közösen kutató-fejlesztőként segíti a szoftver kidolgozását.

A mostani, ankarai találkozó programpontjai között szerepelt a projekt aktuális állásának és a játék jelenlegi állapotának bemutatása, a szoftver kidolgozásával kapcsolatos jövőbeli teendők és az eredmények disszeminációjának megbeszélése, valamint a negyedik, 2013 őszi projektzáró találkozó megszervezése is.

Karunkat Dr. Kozsla Tibor projektmenedzserként, Kercsmarics Eszter a projekt koordinátoraként, míg Király András számítógépes szakértőként képviselte Törökországban.

A TF-re jelentős feladat vár a fenn maradó időszakban, hiszen a londoni egyetemmel együtt ránk hárul a szoftver tesztelésének feladata, amelyben jelenlegi és leendő kosárlabda edzők, sportszakemberek, valamint a sportot kedvelők lesznek segítségünkre.

Ezúton várjuk minden, a játék iránt érdeklődő TF-es oktató és hallgató jelentkezését a május végén kezdődő tesztelésre a e-mail címen.

További információkat a projektről a következő linkeken találnak:

[nggallery id=170]

ARCHÍVUM