Szaúdi vendégek a TF-en

2012. december 11-én Dr. Radák Zsolt dékán úr fogadta a Budapestre látogató szaúd-arábiai küldöttséget, amelynek tagjai voltak Mohammed Al Mishal (Szaúd-Arábiai Olimpiai Bizottság főtitkára), Mohammed Al Humaidhi (nemzetközi igazgató), Abdulaziz Al Homeidan (nemzetközi igazgató munkatársa), Abdulrahman Al Yahya (Szaúd-Arábiai Olimpiai Bizottság), valamint a Szaúd-Arábiai Királyság budapesti nagykövetségének első helyettese, Hatem Al Ghamdi úr.

Szaúdi vendégek a TF-en

A delegáció budapesti tartózkodása alatt tárcaközi egyezmény aláírására került sor Balogh Zoltán miniszter úrral a két ország közötti szakmai együttműködésekről. Az egyezmény ösztönzi és támogatja az együttműködéseket úgy, hogy azok részletes kidolgozására és lehetséges megvalósítására az érintett partneri szervezetek (például edzőképzés esetében a Szaúdi Sportminisztérium és Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)) közötti megállapodások formájában kerüljön sor.

Összefoglalva a megbeszélésen elhangzottakat, a TF számára a következő területeken mutatkozik együttműködési lehetőség szaúdi partnerekkel:

  1. szakértői közreműködés a szaúdi sport adminisztrációs és támogatási rendszerének átalakításában és fejlesztésében
  2. továbbképzések szervezése a sportmenedzsment és létesítmény menedzsment területén
  3. szaúdi hallgatók fogadása a sporttudományi PhD képzésben
  4. szaúdi hallgatók fogadása a TF által szervezett nemzetközi edzőképző programban
A TF közreműködésének általános célja hozzájárulni a szaúdi sport adminisztrációs és támogatási rendszere színvonalának növeléséhez a sportszakember képzés fejlesztésén és a magyarországi tapasztalatok átadásán keresztül.

ARCHÍVUM