Sítábor: kölcsönzés és 2. tájékoztató

A sífelszerelések arzenálja az alpesi sícipők vonatkozásában korlátozott, a sílécek illetve síbotok viszonylatában jól állunk. A kölcsönzés a tábor idejére ingyenes.

Sítábor 2018-19/II (2. tájékoztató)

Az nehezen jön ki, hogy a TF 60 pár sícipője pont passzolna 120 TF hallgatóra. Kérem a sízéssel már megismerkedett hallgatókat, vegyék a fáradtságot és hozzák el saját, vagy kölcsönzött alpesi felszereléseiket! (alpesi sícipő, síléc biztonsági kötéssel, síbot). Nekik nem kell a felszereléspróbára kiírt időponton megjelenni, de kérem, hogy azzal egy időben értesítsenek a címen, „Saját felszerelésem van” aláírás, melyik dátum szerinti turnusba jön.

Minden hallgató számára javaslom, hogy akinek lehetősége van rá, kölcsönözzön ismerősöktől egy lábára passzoló „kényelmes” alpesi sícipőt!  Annak egyik felét elegendő elhozni a síléc beállításához azoknak, akik a február 19-én kezdődő turnussal utaznak és a sílécet a TF szertárából kérik.

Akik a második vagy harmadik (február 25-én illetve március 3-án kezdődő) turnusban vesznek részt és sícipőt tudnak maguknak hozni, de lécet a TF-től kérnek, azoknak is elegendő egy e-mailt írni a címre a felszerelés osztásra megadott időpont előtt: "Van sícipőm, kérek sílécet és síbotot a TF-től". Ők a helyszínen kapnak majd lécet és botot, ott állítjuk be a síkötést.

A tábor hivatalos tematikájában a sífutás és alpesi sízés szerepel, de csak az alpesi felszerelést (sícipőt, alpesi lécet és síbotot) kell mindenkinek kiválasztania. A sífutáshoz a helyszínen adunk felszerelést! Felpróbált alpesi sícipő nélkül ne merjen senki beállítani a táborba!

Csak a megadott időpontban tudunk felszerelést választani a TF szertárából a számotokra, ezért az időpontokat tartsátok be!

A felszerelés (sícipő) próbája nagy jelentőségű, fejenként kb. 15 percet vesz igénybe, de egyszerre csak 2-4  fő próbálhat, ezért türelmeteket kérjük, és kulturált magatartásotokra számítunk. Érdemes egy pár sízoknit hozni a próbára. A sícipőket névre szóló matricával, a személyre szólóan kiválasztott és beállított léceket pedig azonosító jelzésük alapján megőrizzük számotokra az indulásig (D-épület alagsor), hogy a második és harmadik turnus résztvevői is felpróbálhassák! Az összes TF-es felszerelést eljuttatjuk a tábor helyszínére az első turnus kiutazásakor.  

Második és harmadik turnus hallgatói figyelem! A szertári kiadások alatt, a sícipők közül kell választanotok. Néhány főre a síléceket is kiválasztjuk és a kötéseket is beállítjuk. (A harmadik turnus lesz ugyanis a legnagyobb létszámú) . Csak azok kapnak a 2. és 3. turnusban TF felszerelést kint Szlovákiában, akik itthon felpróbálták a sícipőt, és könyveltük, hogy mire tartanak még kint igényt  (síléc és síbot)! A síszertár csak az első turnus távozásáig, (mivel a TF egyetlen síoktatója három hétre elutazik) áll a rendelkezésetekre, és csak a magadott időpontokban tudja fogadni a hallgatókat.

Felszereléspróba időpontjai (helyszín: D-csarnok alagsora, Győri út felőli bejárat). A felszerelésosztás időterve a végleges órarend ismeretében készült el, most tesszük közzé.

  • Február 6. szerda 13,00- MA 5 féléves tanárképzés, levelezők (6 fő)
  • Február 9. szombat 15,15- BSc III. éves rekreáció levelezők (15 fő)
  • Február 11 hétfő
    • 9,45- osztatlan tk. III/1 – akinek nincs előírt pótlás órája, (24- x fő)
    • 13,00 osztatlan tk. III/1 (x fő)
  • Február 12 kedd 15,20 osztatlan tk. III/4    (13 fő)
  • Február 13 szerda
    • 13,00- BSc III. éves rekreáció fiúk (10 fő)                         
    • 15,30- BSc III. éves rekreáció lány (B-H betűkkel kezdődő családnevekkel 8 fő)
    • 16,10- BSc III. éves rekreáció lány (16 fő) (M-T betűkkel kezdődő családnevekkel 8 fő)
  • Február 14 csütörtök
    • 10,30 osztatlan tk. III/3 akinek nincs előírt pótlás órája (15 – y fő)    
    • 11,30 osztatlan tk. III/2 (N-SZ betűkkel kezdődő családnevekkel 10 fő)
    • 12,15 osztatlan tk. III/2 (T-ZS betűkkel kezdődő családnevekkel 7 fő)
  • Február 15 péntek 9,00 osztatlan tk. III/3 aki még nem kapott (y fő)     

Síbérlés lehetőségek Budapesten, azoknak akik lemaradtak vagy nívósabb felszerelésre vágynak!

  • Budai Sport Szervíz, 1117. Bp. Budafoki út 81. Tel: 209-65-22
  • Suli Sí (Komjádi Uszoda) Tel.:  212-03-30
  • Montana 1141 Budapest, Tihamér u. 26.  Tel.: (06-1) 220-8324. Nyitva tartás: H-P: 10 -19 óráig szombaton is (!) 10 -14 óráig  tel.: 471-42-72, H- Sz- P 10-18 között)
  • SKI-TOTAL 1029 Budapest, Máriaremetei út 236. | +36-1-397-0354, +36-20-943-3300 | http://www.skitotal.hu

Második tájékoztató a 2019. évi kötelező sítáborokról

  • Találkozó az 1. turnusnak: 2019 február 19-én kedden 9,30 órakor a Győri úti bejáratnál.
    • Résztvevők: III.éves osztatlan tanárképzés (I. és IV. tanulócsoport) hallgatói; 37 fő
    • Utazás: A TF által biztosított autóbusszal  
    • Visszaérkezés: 2019. február 25-én hétfőn, az esti órákban.
  • Találkozó a 2. turnusnak: 2019 február 25-én hétfőn 9,30 órakor a TF korábbi (zöld) fogadóépületének bejáratánál.
    • Résztvevők: III.éves osztatlan tanárképzés (II. és III. tanulócsoport) hallgatói;  32 fő
    • Utazás: A TF által biztosított autóbusszal
    • Visszaérkezés: 2019. március 3-án vasárnap, az esti órákban.                           
  • Találkozó a 3. turnusnak: 2019 március 3-án vasárnap 9,30 órakor TF korábbi (zöld) fogadóépületének bejáratánál
    • Résztvevők: BSc III. év rekreációszervező szakirányú NAPPALIS hallgatók 31 fő
    • Utazás: A TF által biztosított autóbusszal
    • Visszaérkezés: 2019. március 9-én szombaton, az esti órákban.
  • Találkozó a 4 napos programban részt vevő levelező és speciális képzésű hallgatóknak: 2019 március 3-án vasárnap 9,30 órakor TF korábbi (zöld) fogadóépületének bejáratánál
    • Résztvevők: BSc III. év rekreációszervező szakirányú LEVELEZŐ hallgatók 14 fő és MA 5 féléves tanárképzés hallgatói, 6 fő
    • Utazás: A TF által biztosított autóbusszal
    • Visszaérkezés: 2019. március 6-án szerdán, az esti órákban

Fontos figyelmeztetés: minden hallgatónál legyen érvényes személyi igazolvány vagy útlevél.

Pénzügyek, ellátás

  • EURO a fizetőeszköz! Sífelvonóra maximum 20 € / fejenként (és összesen ennyi) szükséges lehet a nappalisok programjában. A helyszínen ugyan lehetséges a pénzváltás, de kedvezőtlen az árfolyam!
  • Napi háromszori étkezést kapunk (ebédre ebédcsomagot), ágyneművel felhúzott ágyakkal várnak, de törülközőt hozni kell.
  • A tábor idején az élelmezésről az odautazás napján vacsorától, a hazautazás napján ebédig gondoskodunk. Az első napra ebédcsomagot hozzanak magukkal!
  • A nagyétkűek és a diétások készüljenek a hét során elfogyasztható kiegészítő élelmekkel.

Egyéni felszerelés

A táborba mindenki hozzon megfelelő síruhát (de legalább a melegítőre felvehető szélruhát) melegítőt, pulóvert, meleg alsóneműt, sapkát, (sí-) kesztyűt, sízoknit és téli váltócipőt, amely akár túrázásra is alkalmas, továbbá a sícipő befogadására alkalmas hátizsákot. (Az elmúlt sítáborok tapasztalatai alapján felhívom a figyelmet arra, hogy az egyik oktatási helyszínen a húzólift olajozása miatt a világos nadrágok fenékrészén elszíneződés jelenhet meg, ezért sötét színű nadrág viselését javasoljuk, vagy hozzatok egy, a sínadrágra felhúzható, nem sajnált kosaras nadrágot.)

Leltár további hasznos felszerelési cikkekről:

  • arckrém, ajakzsír (hideg és napsütés esetén egyaránt fontos, nappalra csak nem hidratáló hatású krém használható! Mert az arcodra fagy a mosoly!)
  • napszemüveg, síszemüveg, (ha van bukósisak, )
  • mosdófelszerelés, varrókészlet, fürdőruha
  • jegyzetfüzet, írószer, esetleg hangszer, fényképezőgép,
  • sífelszerelésről lásd külön a leírtakat

A tábor végén gyakorlati és  elméleti vizsgát kell tenniük! Szakkönyv:

  • Dosek-Ozsváth: A sízés +3  (A TF tankönyve, Bp. 2004.)
  • Ínyenceknek javasolt még: Dosek - Miltényi: A sízés (TF tankönyv, Bp. 1993.), egészségügyi fejezet

ARCHÍVUM