• Remekül szerepeltek hallgatóink a MEFOB Feszten

    A 95 sportolóból és 5 fős stábból álló TF-es különítmény öt aranyérmet és számos értékes dobogós helyezést ért el a héten Győrben megrendezett MEFOB Feszten. A prímet cheereseink vitték.

  • Versenyek, vetélkedők, buli – május 8–9-én TF Napok!

    Gyertek el minél többen május 8-án és 9-én, és varázsoljuk együtt felejthetetlenné az idei TF Napokat!

  • Önkéntesek jelentkezését várja az utcai sportok olimpiai fesztiválja

    A gördeszka, a falmászás, a BMX freestyle és a breaking legjobbjai mérik össze tudásukat az olimpiai kvalifikációs sorozat budapesti állomásán, amelyre várják az önkéntesek jelentkezését.

  • Nemzetközi napok a TF-en

    A 2024-es Nemzetközi Napokat (IDIH 2024) a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen idén április 17-18-án rendezte meg a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága.

  • Telt ház a Magyar Úszószövetség Országos Edzői és Oktatói Konferenciáján a TF-en

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont szombaton a MÚSZ egyik kiemelkedő szakmai konferenciájának, amelyet még – ahogy ő fogalmazott – az előző évezredben dr. Tóth Ákos, a TF korábbi tanszékvezetője, volt szövetségi kapitány hívott életre.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

Kosárlabda: Hetedik lett a TFSE-MTK, Németh Alma elbúcsúzott
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. május 5.

Legyőzte a BEAC-ot, így 2–0-s összesítéssel megnyerte a 7. hely megszerzéséért rendezett párharcot a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK.

Újabb TF-es sikerek a MEFOB-on
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. május 3.

Aerobikban és terep-akadályfutásban arany-, míg vívásban TF-es bronzéremnek örülhettünk az áprilisi egyetemi és főiskolai bajnokságon (MEFOB).

Remekül szerepeltek hallgatóink a MEFOB Feszten
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. május 3.

A 95 sportolóból és 5 fős stábból álló TF-es különítmény öt aranyérmet és számos értékes dobogós helyezést ért el a héten Győrben megrendezett MEFOB Feszten. A prímet cheereseink vitték.

A NET-csapat is részt vett a TF Majális focikupáján
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. május 2.

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) együttese is részt vett a TF Majális futballkupáján. A külföldi hallgatókból verbuválódott csapat holtversenyben a negyedik helyen végzett.

Színes programokkal és nyereményjátékokkal ünnepeltük a Föld Napját
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. május 2.

Sokan, köztük számos hallgató és dolgozó látogatott el a Healthy Campus-projekt keretében megrendezett Föld Napja-programsorozat április 30-i állomására, amelyet a TF aulájában tartottak.

Kosárlabda: fölényes hazai győzelem a BEAC ellen
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. május 2.

Nagy lépést tett a TFSE-MTK a 7. hely megszerzése felé a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban.

TF-fölény az első karate MEFOB-on
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 30.

Taroltak hallgatóink az első alkalommal megrendezett karate MEFOB-on: összesen 11 aranyérmet gyűjtöttek a mieink.

Nagy sikerrel zárult a 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencia
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 30.

A 2024. április 24. és 26. között immáron 24. alkalommal rendezték meg a TF-en a Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát, amelyen ezúttal is számos érdeklődő vett részt.

Eseménynaptár


# Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA)

Az M4 Sport vendége volt csütörtök reggel dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) alelnöke, aki prof. dr. Kiss Ádám MEFS-elnökkel érkezett a stúdióba.

Vasárnap befejeződtek a küzdelmek a Szellemi Sportok (Bridzs és Sakk) Egyetemi Európa-bajnokságán. A Testnevelési Egyetem női sakkcsapata a második helyen végzett a rapidversenyen, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Uráli egyetem mögött.

Vasárnap befejeződtek a küzdelmek a Szellemi Sportok (Bridzs és Sakk) Egyetemi Európa-bajnokságán. A Testnevelési Egyetem női sakkcsapata a második helyen végzett a rapidversenyen, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Uráli egyetem mögött.

Pénteken további fordulókkal folytatódtak a küzdelmek a Szellemi Sportok (Bridzs és Sakk) Egyetemi Európa-bajnokságán. Jó teljesítményének köszönhetően a Testnevelési Egyetem női sakkcsapata a második helyről várja az utolsó, vasárnapi fordulót, még az Eb-elsőség is meglehet. 

Elkezdődtek a küzdelmek a Szellemi Sportok (Bridzs és Sakk) Egyetemi Európa-bajnokságán, melyet a Testnevelési Egyetemen megújuló kampuszán tartanak. Az első versenynapot követően a Testnevelési Egyetem női sakkcsapata holtversenyben az élen várja a pénteki folytatást.

Szerdán az ünnepélyes megnyitóval megkezdődött a sakk- és bridzs egyetemi Európa-bajnokság. Remélhetően az eseményt követően is lesz ok az ünneplésre, hiszen a Testnevelési Egyetem két hallgatója sakkban száll harcba az egyetemi Eb-címért.   

Július 24. és 28. között a Testnevelési Egyetem ad otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség szervezésben megrendezésre kerülő sakk és bridzs Európa-bajnokságnak. Az eseményről az Egyesült Államokban élő sakknagymester, Polgár Zsuzsanna is beszélt. 

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében a korábbi évek gyakorlatát követve 2018-2019-ben is számos egyetemi Európa-bajnokság kerül megrendezésre a kontinens különböző pontjain.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében a korábbi évek gyakorlatát követve 2018-2019-ben is számos egyetemi Európa-bajnokság kerül megrendezésre a kontinens különböző pontjain.

Tíz magyar érem, köztük egy TF-es született az Európai Egyetemi Játékokon (EEJ), amelyeket július 15-tól múlt szombatig rendeztek a portugáliai Coimbrában. 

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!