• Rekordszámú diplomás vette át oklevelét a TF centenáriumi évében

    Idén a diplomát szerzők nagy létszámára tekintettel rendhagyó módon két ünnepség keretében adta át a diplomákat 542 végzős hallgatójának a 2025-ben fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). Az esemény méltó zárása volt az intézmény centenáriumi tanévének.

  • A tanév utolsó szenátusi ülése fontos döntéseket hozott

    Június 26-án az egyetem velencei vízisportközpontjában ülésezett utoljára a 2024/2025-ös tanévben a Szenátus, amelynek tagjai több fontos döntés között a Társadalomtudományi Tanszék új vezetőjének választották dr. Farkas Pétert, és a magyar sporttradícióban és szóhasználatban erősen jelen lévő TF-elnevezés használatát az egyetem hivatalosan is lehetővé tette.   

  • Platinum minősítést kapott a 100 éves TF a FISU Healthy Campus-programban

    Az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) elnyerte a FISU Healthy Campus-program legmagasabb szintű, platinum minősítését. Ezzel a TF nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is az élmezőnybe került a hallgatók és dolgozók egészséges életmódját támogató intézmények között.

  • 106 jubileumi diplomást köszöntöttek a jubiláló TF-en

    Százhatan kaptak oklevelet az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szerdán megtartott jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségén. Az esemény díszvendége Sereg Imréné Mészöly Magdi néni volt, aki a TF alapításának évében, 1925-ben született.

  • A sport és a sporttudomány ma már stratégiai terület – Interjú Sterbenz Tamással, a TF rektorával

    A százéves fennállását ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás Kecskeméten tekintette meg a serdülő leány kosárlabda-bajnokság országos B-döntő mérkőzéseit, amelynek során lánya is pályára lépett. Az eseményen Garaczi János, Tóth László-díjas kecskeméti újságíró készített vele váratlan, de igen tartalmas interjút a Kecskeméti Lapok számára. 

Pokornyi Villő a TF-ről a sportvezetésbe kerülne
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 14.

Júniusban olimpiai nagyköveti ülésen vett részt a két hónapja szakosztályvezetőként dolgozó, friss diplomás Pokornyi Villő.

Hegyi kalandok Albániában – nyári tábor Thethben
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 14.

Június 25. és július 2. között Albánia lélegzetelállító hegyvidékén, Theth falujában került sor a Tiranai Sport Egyetem (Sport University of Tirana) által szervezett nemzetközi nyári hegyi táborra. Az eseményen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) hallgatói is részt vettek.

II. Lovas Szakmai Nap – Egy nap, amely összekötött bennünket 
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 14.

Július 5-én ismét együtt dobogott a lovas szív: hatalmas sikerrel zajlott le a II. Lovas Szakmai Nap a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Lovasközpontjában, közismertebb nevén a TF lovardájában.

Kiemelt HSUP-ösztöndíjat kapott Gurics Máté, a TF hallgatója
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 11.

A HSUP sportinnovációs program kiemelt hallgatói ösztöndíjában részesült Football Saviour projektjével Gurics Máté, az egyetem BSc sportszervezés szakos hallgatója.

Guzi Blanka: Nincs megállás, lassan jöhet az újabb TF-es diploma
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 10.

A TF sport és rekreáció alapszakon végzett öttusa-olimpikonja egyelőre sportkarrierjére összpontosít, ám kacérkodik a gondolattal, hogy a jövőben elvégzi a sportmentáltréner mesterszakot is.

Öttusa: sportvezetőként is el tudja képzelni magát a jövőben a TF-en végzett Bőhm Csaba
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 10.

Átvette diplomáját a TF-en, és reményei szerint elindulhat az augusztusi világbajnokságon az öttusázó Bőhm Csaba.

Erőteljes TF-es jelenlét az Egyetemi Világjátékokon
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 9.

Fogadalmat tett az Egyetemi Világjátékokra induló magyar csapat, amelynek tagjai között 21 TF-es hallgató található.

Sokszínű TF-es jelenlét az ECSS 2025 konferencián
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 9.

A TF oktatói, kutatói és PhD-hallgatói idén is aktívan vettek részt az Európai Sporttudományi Kollégium (ECSS) éves, július 1. és 4. között megrendezett kongresszusán, ahol egyetemünket a Biomechanika és a Pedagógia Tanszék képviselte legmarkánsabban.

TF-es hallgató pályázata is továbbjutott az I. innOtdk döntőjébe
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 9.

Halmi Petra, a TF osztatlan tanár szakos hallgatója bejutott az I. innOtdk országos döntőjébe innovatív óvodai mozgásfejlesztő kutatásával.

Rabb Krisztián: Szeretek a TF közösségéhez tartozni
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 8.

A BA edző szakon végzett kiváló kardvívó folytatja tanulmányait a TF-en, no meg készül a Tbilisziben rendezendő világbajnokságra.

A Kineziológia Tanszék az ECSS 2025 sporttudományi konferencián
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 7.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének oktatói és hallgatói is kiemelkedő szakmai eredményekkel képviselték hazánkat az idei Európai Sporttudományi Társaság (European College of Sports Science, ECSS) nemzetközi konferenciáján.

Öttusa: bronzérmes lett a világkupadöntőn a TF-en végző Guzi Blanka
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. július 7.

Alexandriában újabb nagy sikert ért el az idén a TF sport és rekreáció szakán végző öttusázó.

Eseménynaptár


EFOP-5.2.5-18-2018-00012

Társadalmi innovációk – új módszerek kidolgozása a Testnevelési Egyetem megvalósításában

Kedvezményezett neve: Testnevelési Egyetem

Projekt azonosító: EFOP-5.2.5-18-2018-00012

Projekt kezdete: 2018. június 1.

Projekt befejezése: 2018. november 30.

Támogatás összege: 194 224 052 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt rövid leírása és célja:

A projekt keretében a Testnevelés Egyetem olyan mentális és fizikai egészségtudatosságot fejlesztő projekt módszertanának kidolgozására és pilot tesztelésére vállalkozik a Fejér-megyében lévő telephelyének otthont adó Velencén (szükség esetén más megyei településen), ami egyszerre épít a sport:

  • fizikai/testi jótékony hatásaira;
  • közösségépítő szerepére;
  • közvetítő és áttételes szerepére, illetve funkciójára az egyéni célrendszerek kidolgozása és a célok elérése során;
  • és a mentális egészséggel való szoros kölcsönhatására;

figyelembe véve a helyi közösség (és általában a magyar társadalom) demográfiai-gazdasági tényezőit, a helyi köz- és magánszolgáltatási infrastrukturális viszonyokat és a már kialakított közösségi kezdeményezéseket, de biztosítva az adaptáció lehetőségét más településeken, illetve más célcsoportokra is. A pilot projekt módszertanának és kereteinek kialakítása során a sikeres implementáció érdekében elsődleges szempont a helyi adaptálhatóság (amely esetében a megvalósítás során Fejér megye több települése is bevonható a pilot megvalósításába), másodlagos szempont ugyanakkor, hogy a kidolgozott modell és módszertan más olyan településeken is alkalmazható legyen, amelyek Velencéhez hasonló demográfiai-gazdaság problémákkal küzdenek.

A projekt során olyan sportközösségek kialakítására kerül sor, amelynek tagjai valamilyen hasonló kihívással szembesülnek vagy olyan szociális szolgáltatások hiányában szenvednek, amelyek megléte növelné az életminőségüket. A sportközösségek tervezett tevékenységi portfóliója egyszerre integrálja a testmozgást és a mentális egészségfejlesztést, az egészségtudatosság növelését, valamint az egyéni és közösségi célok elérését, ezáltal a projekt elsődleges célja az alábbi módon foglalható össze: Innovatív sport és mentális egészségfejlesztési szolgáltatások körének bővítése sportközösségek kialakításán keresztül különböző kihívással szembesülő társadalmi csoportok bevonásával, amely támogatja (1) az egyéni szintű és a szakpolitikai célok elérését, valamint (2) általánosan a magyar fizikai és mentális egészségmagatartás és az egészségtudatosság pozitív gyakorlatainak elterjesztését. A projekt átfogó célja a fizikai és mentális egészségtudatosság növelésén, valamint az egészségmagatartás megváltoztatásán keresztül elsődlegesen az egészségügyi szakpolitikai területhez köthető.

A projekt beavatkozási logika szempontjából céljait három lépésen keresztül éri el:

  1. A sporttevékenységek mentális, közösség- és egészségfejlesztési hatását szolgáló általános és terület-specifikus (a három területre specifikált) módszertani keretrendszerének kidolgozása, valamint a keretrendszerbe illeszkedő, konkrét módszerek széleskörű alkalmazását elősegítő információs és tananyagok kidolgozása, amelyeket a célcsoportokkal foglalkozó (pedagógus, szociális stb.) szakemberek tudnak alkalmazni munkájuk során
  2. A célcsoporttal foglalkozó szakemberek, un. facilitátorok felkészítése, elsődlegesen a pilot keretében, jelenléti rendezvényeken, valamint elektronikus oktatási és disszeminációs anyagokon és alkalmazásokon keresztül, amelyhez az Egyetem jelenléti és on-line mentorálást biztosít. A szakemberek kiválasztása és felkészítése tekintetében elsőként a TE-n kialakításra kerül egy szakmai törzs, amely a területi facilitátorok szakmai mentorálását végzi, majd kiválasztására kerülnek a pilot programokban közreműködő, helyi szakmai facilitátorok, akik a konkrét helyi sportközösségek és foglalkozások szervezését, támogatását végzik.
  3. A pilot program során a véső célcsoport részvételével, a felkészített facilitátor szakemberek vezetésével pilot sportközösségek létrehozása az adott szakterületen meghatározott, a későbbiekben bemutatott célok érdekében. A kis létszámú, személyes sportközösségek mellett az on-line alkalmazás segítségével ugyanakkor on-line sportközösségek létrehozására is lehetőséget nyújtunk, amely a köznevelési célcsoport esetében különösen releváns és fenntartató megoldás. A projekt során tehát a pilot szakaszban olyan személyes és virtuális sportközösségek kialakítására kerül sor, amelynek tagjai valamilyen hasonló kihívással szembesülnek vagy olyan szociális szolgáltatások hiányában szenvednek, amelyek megléte növelné az életminőségüket.

Összhangban a pályázati felhívásban foglaltakkal, a tervezett projekt közvetlen célcsoportja:

  • közoktatásban résztvevő, lemorzsolódással fenyegetett diákok,
  • álláskeresők,
  • nyugdíjasok.

Közvetett célcsoportja pedig:

  • közoktatásban oktatók,
  • szociális gondozók.

A projekt fizikai megvalósításának határideje: 2018. november 30.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!