Konferencia az utánpótlássportról

Nagyszabású szakmai konferenciát szervez Nem gyerekjáték! címmel a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – a Decathlon és az NSI támogatásával az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is.

Időpont: 2012. január 26., 9-től 18 óráig

Helyszín: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) aulája (Budapest, Alkotás u. 44.)

Részvételi díj: 7200 Ft+áfa, mely magában foglalja az előadásokon való részvételt, a svédasztalos meleg ebédet, valamint a szünetekben a kávét, üdítőt.

Jelentkezés: Mivel a jelentkezéseket a helyszín adottságaiból kifolyólag csak korlátozott számban tudjuk elfogadni, kérjük, részvételi szándékát mielőbb – de legkésőbb 2011. december 20-ig – jelezze a regisztrációs űrlap kitöltésével.

Kérdések, észrevételek: , Mura László projektmenedzser (06-30-230-2678)

Program

  • 9.00-9.30: Érkezés, regisztráció
  • 9.30-9.50: Köszöntő
  • 9.50-10.30: Miért kell figyelembe venni a fiatalok felkészítése közben a speciális életkori jellemzőket? Milyen kockázatokat rejt, milyen hátrányokkal járhat a helytelen fizikai felkészítés? (Előadó: dr. Pavlik Gábor, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának egyetemi tanára)
  • 10.30-11.10: Mikor nevezhető ideálisnak a sportoló és az edző viszonya? Milyen lélektani hibákat követhet el a fiatal sportolókkal foglalkozó tréner? (Előadó: dr. Budavári Ágota, a Sportkórház pszichológusa)
  • 11.10-11.30: Kávészünet
  • 11.30-12.10: Dopping már tinédzserkorban is? Mit kell tudni a megelőzésről, az ellenőrzésről, a szülői és az edzői felelősségről? (Előadó: dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója)
  • 12.10-13.00: Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával, dr. Pavlik Gábor, dr. Budavári Ágota és dr. Tiszeker Ágnes részvételével. Moderátor: Bruckner Gábor újságíró.
  • 13.00-14.00: Ebéd
  • 14.00-14.40: Hogyan működtethető gazdaságilag hatékonyan egy utánpótlás-nevelő műhely? Hogyan találjunk szponzorokat, támogatókat? (Előadó: Dénes Ferenc sportközgazdász)
  • 14.40-15.20: Milyen feltételekkel köthető szerződés az utánpótlás korú sportolókkal? Mi a különbség az amatőr és a profi státusz között? (Előadó: dr. Sárközy Tamás egyetemi tanár, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke)
  • 15.20-16.00: Hogyan aknázhatók ki a társaságiadó-törvény nyújtotta kedvezmények a látványsportokban? Milyen lehetőségek kínálkoznak a többi sportág képviselői számára? (Előadó: Radnai Károly adószakértő, az OrienTax Kft. ügyvezetője)
  • 16.00-16.20: Kávészünet
  • 16.20-17.00: Melyek az állam feladatai az utánpótlás-nevelésben? Bízhatunk-e kedvező fejleményekben? (Előadó: dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója)
  • 17.00-17.50: Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával, Dénes Ferenc, dr. Sárközy Tamás, Radnai Károly és dr. Szabó Tamás részvételével. Moderátor: Pető Péter újságíró.
  • 17.50-18.00: Miért fontos a médiamegjelenés a fiatal sportolók számára? Milyen lehetőségeket nyújt a témakör egyetlen átfogó hírportálja, az utanpotlassport.hu? (Előadó: Bruckner Gábor újságíró, az utanpotlassport.hu kiadója)

ARCHÍVUM