TF-es sikerek a tornász MEFOB-on

Március 22-én két év kényszerpihenő után ismét megrendezésre került a tornászok egyetemi és főiskolai országos bajnoksága. A versenyt Karunk rendezte a Tornacsarnokban. Idén először a klasszikus csapat, az egyéni összetett és a szerenkénti versenyszámok mellett az együttes gimnasztika gyakorlat is szerepelt a programban.

A délelőtt folyamán a női és a férfi csapatverseny került megrendezésre, a délutáni programban pedig az ünnepélyes megnyitó mellett az egyéni versenyek és az együttes gimnasztika versenyszámok kaptak helyet.

A versenyen több válogatott tornász is indult. Levelező tagozatos, testnevelő-edző szakos hallgatónk, Vecsernyés Dávid, a tavalyi nyári universiadé nyújtó döntőse szintén rajthoz állt.

Hallgatóink teljes mértékben kitettek magukért: 14 arany-, 12 ezüst- és 10 bronzérmet gyűjtöttek, ezzel minden idők legjobb eredményét produkálták.

Tornászcsapataink mind a nők, mind a férfiak versenyében a dobogó legmagasabb fokára állhattak.

A férfiak egyéni összetett versenyében a dobogó mindhárom fokára TF-es versenyző állhatott: Vecsernyés Dávid végzett az első, Orbay Csaba a második, míg Radics János a harmadik helyen.

Torna MEFOB 2014

A férfiak szerenkénti bajnokságában csupán egyetlen harmadik helyezést csíptek el ellenfeleink, egyébként mind a hat szeren egyetemünk hallgatói végeztek az első három helyen.

Két hallgatónk, Ördög Szabolcs és Nagy Richárd egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ezzel segítve, hogy férfi versenyzőink 8 arany-, 8 ezüst-, és 7 bronzéremmel zárják a viadalt.

A hölgyek összetett versenyében is szép TF-es sikerek születtek. Kiss Gyöngyi nyerte a bajnokságot, mögötte Jáger Gabriella végzett a második helyen. A bronzérem a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem versenyzőjének, Lehota Szimonettának jutott.

Torna MEFOB 2014

A hölgyek szerenkénti bajnokságában is TF-es fölény mutatkozott, a gerenda kivételével minden szert megnyertek versenyzőink. Kiváló teljesítményt nyújtott közülük Kovács Krisztina és Vincze Borbála. Női versenyzőink mérlege 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérem.

A program új versenyszáma, az együttes gimnasztika szakmai berkekben is nagy sikert aratott. Karunk hallgatói pedig itt is elhozták az elő három helyezést.

Torna MEFOB 2014

A színvonalas küzdelem végén meglepetésvendégünk, az akrobatikus kosárlabdashow-t bemutató Lords of gravity szórakoztatta a közönséget.

Gratulálunk versenyzőknek és felkészítőiknek!

szöveg és fotók: Gyulai Gergely

ARCHÍVUM