# interjú

Egy hónap múlva ismét megmozdul Budapest, június 17-én ugyanis újra jön a Mozgás Éjszakája! Ez a legnagyobb ingyenes szabadidősport-rendezvény fővárosunkban, s az idén immár hatodik alkalommal lesz megrendezve – méghozzá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem közreműködésével.

Sikeresen pályázta meg az Európai Egyetemek Röplabdabajnokságának rendezési jogát a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, így eldőlt, hogy várhatóan 2025. július 4-11. között a magyar fővárosban mérik össze erejüket a kontinens legjobb egyetemi röplabdázói – írja az unisport.hu.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem partnerségével elkezdődött a V4V, az Európai Bizottság Erasmus+ Sport programja által finanszírozott új projekt végrehajtása.

Május 6-án, a Magyar Sport Napja alkalmából megtartott ünnepségen Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter összesen 15 díj és két miniszteri elismerő oklevél átadásával tüntetett ki jeles szakembereket. A sport területén végzett kiemelkedő oktatói és tudományos tevékenységük elismeréseként hárman kapták meg a Kemény Ferenc-díjat, egyikük Kovácsné Balogh Judit, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Továbbképző Központ sport-oktatásszervezője – vele beszélgettünk.

Pontosan 40 évvel ezelőtt, 1982. május 8-án és 9-én sporttörténeti jelentőségű tettet hajtott végre két magyar kézilabda-klubcsapat. A Bp. Honvéd férfi együttese és a Vasas női csapata is elhódította a legrangosabb európai klubtrófeát, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, a mai Bajnokok Ligája elődjét – mindezt 24 óra leforgása alatt. Mindkét diadalban elévülhetetlen szerep jutott edzőként az erős TF-es kötődésű Kovács Lászlónak (Honvéd) és prof. dr. h. c. Mocsai Lajosnak (Vasas), akik nemcsak edzőkollégák, hanem jó barátok is voltak egyben.

Több mint 250 oldalas szakkönyv megírására vállalkozott Hamar Pál, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem professzora, az MTA doktora, az alkotás címe: Testnevelés. Tudomány – Tervezés – Oktatás – Értékelés. A szerző kétezertizenkilenc decemberében kezdte el a kötet írását, és a napokban jelent meg a könyv, amely interneten is megrendelhető.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Jókay Zoltán, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének mestertanára ebben az idényben is halmozta az aranyérmeket a Pénzügyőr férfi röplabdacsapatának vezetőedzőjeként: akárcsak tavaly, együttesével elhódította a Magyar Kupát, majd pedig az élvonalbeli bajnoki címet.

Második lett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem csapata a szombaton megrendezett 3x3-as jégkorong egyetemi bajnokságon (MEFOB), míg az U18-as válogatott – TF-es edzői stábbal az élén – megnyerte az I/B világbajnokságot, így hat év szünet után jövőre egy divízióval feljebb folytathatja.

Nagyszabású eseménynek ad otthont péntektől vasárnapig a Semmelweis Egyetem, ott rendezik ugyanis a Frontiers in CardioVascular Biomedicine elnevezésű konferenciát. Az Európai Kardiológiai Társaság, amelynek harmincezer tagja van, kétévente hozza tető alá ezt a csúcsok csúcsa konferenciát a kardiológia alapkutatói részvételével. Jelentős elismerés hazánknak, hogy a házigazdája lehet ennek a nemzetközi eseménynek.

A Magyar Testnevelési és Sporttudomány Egyetem (TF) sportmenedzser szakos hallgatója, Király Julianna volt az év első FISU-önkéntese, amiről a nemzetközi szervezet honlapja is beszámolt.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem testnevelő-gyógytestnevelő szak osztatlan tanárképzésén végzős Vingl Balázs bizonyult a legjobbnak a hegyikerékpárosok egyetemi bajnokságán, a vasárnap Ropolypusztán, a Zselic MTB Maraton keretén belül megrendezett MEFOB-on.

Sokáig emlékezetes, a végletekig kiélezett csatában dőlt el a közelmúltban a jégkorongozók U21-es magyar bajnoksága: az egyik fél negyedik győzelméig tartó fináléban a Budapesti Jégkorong Akadémia a párharc utolsó, hetedik meccsén, hosszabbításban gyűrte le az Ifj. Ocskay Gábor NJA csapatát.

Április elején hírt adtunk róla, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Szenátusa prof. dr. Hortobágyi Tibort javasolta az Egyetem rektorának a Kineziológia Tanszék kutatóprofesszori állás betöltésére.

Sporttörténelmi eredményt ért el a hétvégén a Sopron női kosárlabdacsapata az Euroliga megnyerésével, magyar együttes ezt megelőzően ugyanis nem tudta elhódítani a sportág legrangosabb európai klubtrófeáját. A soproni hölgyek az Isztambulban megrendezett Final Fourban a négy között a spanyol Salamancát (74–69), a döntőben pedig a házigazda török Fenerbahcét verték meg (60–55).

Ragyogóan teljesítettek a magyar versenyzők a múlt héten fővárosunkban, a budapesti BOK-csarnokban megrendezett birkózó Európa-bajnokságon. A mieink kilenc éremmel – két-két arannyal és ezüsttel, valamint öt bronzzal – a három szakágas lebonyolítás történetének legjobb Eb-szereplését zárták, mind a három szakágban nyertek legalább egy érmet.

A Pedagógia és Módszertani Tanszék ötfős kutatócsoportjának a fekete pedagógia témakörére koncentráló kutatása komoly érdeklődés mellett zajlik. Ennek eredményeiről, a magyar sportban is aktuális kérdésekre válaszolva nyilatkozott, dr. Borosán Lívia tanszékvezető a növekedés.hu internetes oldalnak.

Március 28-án újabb külföldről érkezett vendégelőadó tartott órát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Ezúttal a tokiói Hősei Egyetem (Hosei University) oktatója, a 30 éve Japánban élő Nemes Roland tartott vendégelőadást az MSc kézilabdaszakedző- és a BA edzőképzésre járó hallgatóknak.

Micsoda kosaras évad! Mi is beszámoltunk róla, hogy a TFSE-MTK női kosárlabdacsapata harmadik élvonalbeli idényében is bejutott a rájátszásba (igaz, két éve elmaradt a playoff a pandémia miatt), és most itt az újabb nagy dobás: a leány egyetemi bajnokság Nyugat csoportjában szereplő TFSE hétfőn óriási csatában 67–64-re győzött az ELTE BEAC vendégeként, s ezzel biztossá vált az első hely megszerzése a hétcsapatos bajnokság alapszakaszában.

Március 21-én, hétfőn röppent fel a hír, hogy Konkoly Csaba távozik a férfi kézilabda NB I-ben a 8. helyen álló Gyöngyös vezetőedzői posztjáról. A hír önmagában talán csak kevesek számára érdekes, ám ha figyelembe vesszük, hogy a gyöngyösiek kapuját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 21 éves, sport- és rekreációszervezés szakos másodéves hallgatója, Merkovszki Pál védi, máris felkapjuk a fejünket.

Sajátos gyakorlati órára került sor a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportdiplomácia képzésén. A hallgatók médiagyakorlat órájára, Mezei Dániel meghívta a TF korábbi tanszékvezetőjét, az úszók egykori szövetségi kapitányát, Dr. Tóth Ákos professzort, aki türelmesen válaszolt az egyetem TV-stúdiójában feltett kérdésekre.

2023. Hungarian University of Sports Science.
All rights reserved.