A TF egységei is vízre szállnak a hétvégi Dunai Regattán
2022. szeptember 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatói is hajóba ülnek a hazai egyetemek legrangosabb evezős- és sárkányhajóversenyén, a Dunai Regattán, amelyet október 1-én rendeznek a Duna Parlament és a Műegyetem közötti szakaszán.

A TF egységei is vízre szállnak a hétvégi Dunai Regattán

A Magyar Sárkányhajó-szövetség és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közös rendezésű eseményén 2018 után szállnak először újra vízre a hazai felsőoktatási intézmények legjobb evezős és sárkányhajós csapatai, közöttük a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is, amely az evezős- és a sárkányhajóversenyen is indít egy-egy egységet.

A sárkányhajósok futamában 11 egyetem csap összes a nemes trófeáért. Igazi esélyesként ül hajóba az utóbbi három kiírás győztese, a TF csapata, amelyet Borhi Mihály, a TFSE marketing- és kommunikációs vezetője állított össze az idei versenyre.

"Szeptember elején meglepetésként ért bennünket a hír, hogy idén újra lesz Dunai Regatta – mondta a csapatvezető. – Az egyetem és a TFSE felkért, hogy állítsak össze egy ütőképes egységet. Miután ez megtörtént, beszéltem korábbi sikereink kovácsával, Guttin Áronnal, hogy vállaljon el minket, és segítsen felkészülni a versenyre. Áron igent mondott, azóta pedig minden héten négy alkalommal készültünk együtt a TF római-parti vízitelepén, illetve a szakmában legendaként emlegetett Szabó Miklóssal az U-öbölben.

A TF egységei is vízre szállnak a hétvégi Dunai Regattán 1

Borhi Mihály hangsúlyozta, a legénységben ugyanúgy megtalálható olimpikon kajakos, mint világbajnok ultimate frizibis, cheerleader és labdarúgó-játékvezető. A csapatot sokszor érte kritika amiatt, hogy kizárólag vízi sportban jártas versenyzők alkotják, ezért is olyan sikeres. Idén igyekszünk erre rácáfolni, és olyan gárdát alkotunk, amely összetartó, és mindent megtesz a sikerért.

Az evezősöknél kilenc felsőoktatási intézmény, közöttük a TF legjobbjai küzdenek meg az elsőségért. Bóka Őrs csapatkapitány elmondta, a TF nyolcasa 2017-ben ugyan nem került döntőbe a Dunai Regattán, 2018-ban azonban nemcsak továbbjutott, hanem a 2. helyet is megszerezte.

„Idén a Külker Evezős Klub segítette a csapat felkészülését a megméretésre – tájékoztatott. – A 2018-as ezüstérem után idén a fináléba jutás az elsődleges cél a rendkívül erős mezőnyben. Csapatunk jó formában van, és mindent megtesz, hogy ismét a dobogóra állhasson.”

Az evezősverseny legfőbb esélyese az idén világbajnoki címet szerzett PTE, 2018 győztese, a Széchenyi István Egyetem, illetve a legutóbbi kiírás ezüstérmese, a TF.

A kétnapos rendezvényt remek kísérőprogramok varázsolják még élvezetesebbé. A kilátogatók több sportágat és mozgásformát is kipróbálhatnak, többek között a teqballt, a 3x3 kosárlabdát, a szkandert, a sportmászást, a röplabdát, a kerékpározást, a strongman- és cross challenge-t, illetve e-sportot is, valamint részt vehetnek kerekasztal-beszélgetéseken és könnyűzenei koncerteken is.

A fesztiválhangulatról is gondoskodnak a szervezők. Színpadra lép több neves hazai előadó, mint Beton.Hofi, Manuel, és Dr Brs & Friends-KKevin, Bruno x Spacc, Király Viktor, Farkasházi Réka, a Tintanyúl és zárásként Rácz Gergő.

A TF egységei is vízre szállnak a hétvégi Dunai Regattán 2

A TF sárkányhajócsaptának tagjai: Bajnai Marcell, Balogh Boglárka, Bánovics Dorottya, Béke Kornél, Benkő László, Borhi Mihály, Czuffer Attila, Gergő Dominika, Horváth Kinga, Huszár Dániel, Kotroczó Levente, Kovács Dániel, Méhes Krisztina, Nagy Szabolcs, Őry Zsombor, Pál Lili, Petrovic Maja, Ruzsits Patrik, Szántó Simon, Vaszkó Eszter

A TF evezősnyolcasának tagjai: Porvázsnyik Patrik, Kerekes Krisztián, Szabó Marci, Juhász Tamás, Berta Gergely, Sándor Áron, Bóka Győző Örs, Horváth Kitti, Kiss Hanga (kormányos)

Fotó: mozgasvilag.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!