Sportról, sportdiplomáciáról és az olimpiai rendezésről Gyulay Zsolttal
2022. június 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Némi túlzással mondhatjuk, hogy jóformán hazajár a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) januárban megválasztott elnöke, az olimpiai és világbajnok kajakozó Gyulay Zsolt, aki az utóbbi időben többször is meglátogatta egyetemünket.

Sportról, sportdiplomáciáról és az olimpiai rendezésről beszélgettünk Gyulay Zsolttal

Ebben persze nincsen semmi meglepő, hiszen valóban erős a kötődés a magyar sport két jelentős intézménye, illetve szervezete, a TF és a MOB között: a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjai közül dr. Kovács Antal és Vári Attila is a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja – hogy csak egy példát említsünk.  

A MOB-elnök legutóbb az olimpiai világnap alkalmából járt a TF-en, ahol ünnepi beszédet mondott. Mint sokan emlékeznek, a TF és a MOB 2022. június 23-tól hagyományteremtő jelleggel, az olimpizmus erősítése céljából minden évben meg fog emlékezni e jeles napról.

Ennek kapcsán (is) kaptuk mikrofonvégre a MOB elnökét, aki legfőképp a nagy világeseményekről, a magyar sport és sportdiplomácia erejéről, valamint az olimpiai rendezésről és pályázatról beszélt egy podcastban, amelyet itt hallgathattok meg.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!