Sterbenz Tamást javasolja rektornak a TE Szenátusa
2021. augusztus 25.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetem 2021. augusztus 25-i, szerdai szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TE jelenlegi általános rektorhelyettese, Dr. habil. Sterbenz Tamás vegye át a leköszönő rektor, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos helyét. 

Augusztus 25-én, szerdán délután a Róma teremben gyűlt össze a Testnevelési Egyetem (TE) Szenátusa, hogy javaslatot tegyen a modellváltó Testnevelési Egyetemet 2021. augusztus 1-től fenntartó, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának az új rektor személyére. Erre azért volt szükség, mert Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos korábban elfogadta a kuratóriumi elnöki felkérést, s csupán 2021. augusztus 31-ig tölti be a rektori tisztséget. Ezt követően elnöki teendői miatt lemond rektori tisztéről.

A szenátusi ülést Mocsai Lajos nyitotta meg, aki bemutatta a jelenlévőknek a kuratórium elnökhelyettesét, Vida Józsefet. A különböző napirendi pontok ismertetését és megvitatását követően került sor a rektorjelöltek bemutatkozására.

Mint ismert, a TE rektori posztjára ketten pályáztak: Prof. Dr. Hamar Pál, a TE oktatási rektorhelyettese és Dr. habil. Sterbenz Tamás, a TE általános rektorhelyettese.

Sterbenz Tamást javasolja rektornak a TE Szenátusa (Hamar Pál)

Prof. Dr. Hamar Pál ismerteti elképzeléseit a Szenátus ülésén 

A jelöltek közül először az egyetemen 41 éve tanító és tevékenykedő Prof. Dr. Hamar Pál ismertette programját. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke, a Tanárképző Intézet igazgatója a TF jövőjét döntően befolyásoló, kiemelt feladatként nevezte meg a magasabb vezetői struktúraváltást, a kiszámíthatóbb humánpolitikai stratégiát, a hallgatói létszámemelést és a tudományos innovációt. Hamar Pál a következő, beszédes idézettel zárta előadását: „Tökéletes ember nincs, csak tökéletes emberi szándék.”

Sterbenz Tamást javasolja rektornak a TE Szenátusa

Dr. habil. Sterbenz Tamás a Szenátus rektorjelöltje    

Sterbenz Tamás a kosárlabdasportban játékosként, edzőként és vezetőként szerzett tapasztalataira fűzte fel mondanivalójának lényegét. Ennek értelmében kiemelte a csapatjáték és az összefogás fontosságát, továbbá azt, hogy a jó vezető és edző a háttérből irányítja és segíti csapatát. Hozzátette: az eredményes vezetés a stratégia, a taktika és a racionalitás hármasságára épül. A TE jelenlegi általános rektorhelyettese fontosnak tartotta aláhúzni, hogy az egyetemet a rektornak kell irányítaniai, aki delegálhatja a feladatokat a területi vezetőknek. Kiemelte, hogy egyfajta új mozgástér lehetőségeként tekint a modellváltásra, amelyből a Testnevelési Egyetem hosszú távon nyertesként kerülhet ki.

A beszédek meghallgatását és a kérdésfelvetéseket követően került sor a szavazásra. Az eredményt, miszerint a szenátusi tagok 14:2 arányban Dr. habil. Sterbenz Tamást javasolták a TE új rektorának, a TE még aktív rektora Mocsai Lajos hirdette ki. Az új rektor személyével kapcsolatos végső döntést a kuratórium mondja ki augusztus 26-i, csütörtöki ülésén.

A szenátusi ülés zárásaként Mocsai Lajos sikeres korszakként tekintett vissza hétéves rektori ciklusára. Búcsúbeszédében kitért az elmúlt évek fejlesztéseire, többek között a Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésére, azaz az Alkotás utcai új épületeire, a Csörsz utcában épülő sportpályák és multicsarnok építésére, az átadott új integrált laboratóriumi rendszerre és a Sport-táplálkozástudományi Központra, az  új szomatodiagnosztikai laborra, valamint többek köz arra is, hogy rektorként aktív szerepet játszhatott az egyetem modellváltásában.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!