Rektori fogadás a 90 éves Zarándi László tiszteletére
2019. június 24.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Tekintélyt parancsoló sportolói és oktatói múlt mellett legalább hasonló jelzővel illethető születésnapja alkalmából, Dr. Zarándi Lászlót köszöntötte múlt héten a Testnevelési Egyetem rektora, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos és az Atlétika Tanszék vezetője, Szalma László.   

Az Atlétika Tanszék korábbi vezetője az ötvenes években a 4x100 m-es váltó tagjaként olimpiai bronzérmet és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, az úgynevezett „villámikrek” kezdő embereként. A váltó tagjai gyorsaságuk mellett a precíz, pontos váltásoknak köszönhették remek eredményeiket. Zarándi László az egyetlen, aki magyarként futó számban egyetemi hallgatóként olimpiai érmet tudott nyerni.  

 Rektori fogadás a 90 éves Zarándi László tiszteletére

A köszöntés pillanatai (b): Mocsai Lajos, Zarándi László és Szalma László 

Laci bácsit már TF-es tanulmányainak befejezésekor az Atlétika Tanszékre hívták tanársegédnek. A tanszéken a sprintfutás mellett az ugró atlétákkal kezdett foglakozni és komoly sikereket ért el. Pályafutása alatt kizárólag a TF-n dolgozott, több mint negyven évig szolgálta az intézményt. Az oktatás és a tanszékvezetés mellett számos válogatott ugróatlétának volt az edzője és az összes atlétikai ugró számban volt válogatott szintű versenyzője.

A tanszéki kollégák, pályatársak, atléták és a vendégek nagy szeretettel köszöntötték a TE különtermében rendezett fogadáson a ma is jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő Tanár Urat.

Isten éltesse sokáig, Dr. Zarándi Lászlót!

Rektori fogadás a 90 éves Zarándi László tiszteletére

Fotók: MASZ/Mérei László

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!