Testnevelési Egyetem: biológia teszttel kezdődik a felvételi
2020. május 15.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Május 16-án reggel 9 órakor a BA Edző szak biológia írásbeli tesztjével megkezdődnek a felvételik a Testnevelési Egyetem 2020/2021-es tanévére. A Tanulmányi Hivatal vezetője, Harmos Andrea elmondta, ő és munkatársai igyekeztek mindenre odafigyelni, hogy a hibalehetőséget minimálisra csökkentsék.

A koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel a Testnevelési Egyetem vezetése mérlegelte a lehetőségeket és az érintett területek szakembereinek, többek között az Egyetemen dolgozó sportszakembereknek, informatikusoknak és a Felvételi Iroda munkatársainak, bevonásával kialakította az új felvételi eljárásrendet. A döntést követően a tanulmányi hivatalvezető vezetése alá tartozó Felvételi Iroda elkészítette a felvételi eljárás ütemtervét, amit a véglegesítést megelőzően természetesen egyeztetett a vezetőséggel, elsősorban Dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettessel és Szőke Ádámmal, a Rektori Hivatal vezetőjével.

Testnevelési Egyetem: biológia teszttel kezdődik a felvételi (Harmos Andrea)

Harmos Andrea, a TE Tanulmányi Hivatalának vezetője 

„Május elején kiküldtünk egy tájékoztató levelet a felvételizőknek, amelyben a vészhelyzetre tekintettel kialakított felvételi rendszert pontosan ismertetjük, valamint a biológia írásbeli teszttel kapcsolatban csütörtökön további útmutató került kiküldésre – mondta el elsőként Harmos Andrea. –   A biológia írásbeli teszt elektronikusan, a Testnevelési Egyetem e-learning rendszerén keresztül bonyolítjuk. A sportági elmélet szóbeli része összevonásra kerül az írásbelivel, amely szintén elektronikusan, a Testnevelési Egyetem e-learning rendszerén keresztül kerül lebonyolításra. A zökkenőmentes vizsgáztatás érdekében a szombati vizsgára az edző jelölteket négy csoportba osztottuk, hogy a több, mint 900 fő ne egy időpontban terhelje a rendszert.”

A hivatalvezető elmondta, mivel a gyakorlati felvételi vizsga nem kerül megtartásra, a gyakorlati pontszám a sportmúlt alapján alakul ki, ahol a BA Edző képzés esetében a maximális 90 pontot a felnőtt válogatott versenyző vagy válogatott edző kapja, 70 pontot kap egy első osztályú versenyző vagy nem felsőfokú edzői végzettséggel rendelkező felvételiző, de – viszonyításként – 40 pontot kap a regionális versenyrendszerben versenyző vagy sportági közreműködő személy. A sporteredményeket az adott országos sportági szakszövetség által kiállított hivatalos dokumentum igazolja. A pontos pontszámokat a már említett tájékoztató levélben az intézmény eljuttatta az érintettekhez.

„Május 16-án nem csak a BA Edzők számára kezdődik meg a felvételi eljárás, ugyanis az Osztatlan tanárképzésre jelentkezők is ezen a napon írják meg a biológia felvételi tesztet. A felvételi teszt a BA Edző képzésre felvételizők esetében 50 kérdésből áll és a teszt megnyitását követően 25 perc áll rendelkezésére, hogy a felvételiző a kérdéseket megválaszolja. Az Osztatlan tanárképzésre jelentkezők esetében a tesztkérdések száma 40, és a válaszadásra a teszt megnyitását követően 20 perc áll rendelkezésére. Amennyiben a hallgató a rendszer lezárása előtt kevesebb, mint 25 perccel - illetve az Osztatlan tanárképzés esetében kevesebb, mint 20 perccel - nyitja meg a felületet, abban az esetben a teszt megírására annyi ideje marad, amennyi a lezárásig rendelkezésére áll. Fontos az is, hogy az e-learning rendszer a kérdéseket minden jelentkező számára véletlenszerűen adja fel, tehát minden jelentkező más-más kérdést kap, de ha egy kérdésen valaki már továbblépett, akkor nincs mód  a visszatérésre és korrigálásra – ismertette részletesebben a kialakított eljárást a Tanulmányi Hivatal vezetője.”

Testnevelési Egyetem: biológia teszttel kezdődik a felvételi (Harmos Andrea)

Végezetül az intézményünket érintő fontosabb, felvételivel kapcsolatos időpontokról is tájékoztatást kértünk. Tehát mikor, mire számíthatnak a felvételizők?

„A Mesterképzésre jelentkező hallgatókat is tájékoztattuk a megváltozott felvételi rendszerről, azonban az írásbeli vizsgájának pontos időpontjáról és az e-learning felületre történő belépésről a felvételizők később kapnak tájékoztatást, mivel a tesztek rögzítése az e-learning felületen még zajlik. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a felvételizőket szakra lebontva tájékoztattuk a pontos elvárásokról. Összegezve azt tudom mondani, hogy minden képzés esetében több pontból álló pontos ütemterv készült, a kérdések elkészültétől kezdve annak kiértékeléséig. Az írásbelik általánosságban júniustól zajlanak, a következő írásbeli tesztre, a BA Edző és MSc Szakedzőknél június 13-án kerül sor.”

Mindenkinek sok sikert kívánunk!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!