COVID-19: újabb webkonferencia szakértőkkel
2020. november 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Immár a második webkonferenciát szervezi a Testnevelési Egyetem Sportélettani Kutató Központja, a téma továbbra is a COVID-19 hatása a sportra, illetve a vírushelyzet utáni visszatérés lehetőségei. A hétfőn 18 órától megrendezendő eseményen ezúttal Dr. Pánics Gergely, Dr. Toman József és Dr. Szelid Zsolt tart előadást.

Az előadok hétfőn este a csapatorvos szemszögéből, a sportkórházi stratégiáról, illetve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) COVID-stratégiájáról beszélnek majd.

COVID-19: újabb webkonferencia szakértőkkel

Jelentkezni ugyanúgy lehet, mint az október végi webkonferenciára, vagyis a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, az érdeklődőket a Microsoft Teams felületen lévő COVID és Sport csoportba várják a szervezők.

A Testnevelési Egyetem sportkardiológusa, Szelid Zsolt érdeklődésünkre korábban elmondta: a webkonferencia elsődleges célja, hogy szakemberekkel, csapatorvosokkal karöltve tájékoztatást adjon a vírushelyzetben eddig szerzett tapasztalatokról, egyúttal felhívja a figyelmet a COVID utáni sportolás biztonságosabbá tételére, a visszatérés fokozatosságára.

Aki regisztrál, hétfőn este újabb hasznos tapasztalatokkal gazdagodhat.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!