Rektori látogatás Bernben
2021. április 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetem, valamint a Külügyminisztérium a berni Magyar Nagykövetség meghívásának eleget téve a partnerkapcsolat megerősítése céljából egynapos rektori látogatáson vett részt.

Rektori látogatás Bernben

A Külügyminisztérium képviseletében Szijjártó Péter külügyminiszter, a Testnevelési Egyetemében pedig Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor, Dr. habil. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes, Dr. habil. Kádár Judit nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató és Matuz Edina nemzetközi koordinátor volt jelen. A berni nagykövetséget Piszter Csaba, a berni Magyar Nagykövetség kereskedelmi attaséja, a Berni Egyetemet pedig a Sport és Egészségtudományi Tanszék vezetője, Prof. Dr. Claudio R. Nigg, a Sportpedagógia Tanszék vezetője Prof. Dr. Mirko Schmith és Patrick Zimmermann, az egyetem tudományos munkatársa képviselte.

A program elején a partnerintézmények bemutatták az eddigi együttműködést, és ismertették a jövőbeni célkitűzéseket. A hivatalos miniszteri találkozó után a partneregyetemek vezetői külön megbeszélést tartottak, amelyen feltárták a további együttműködési területeket, kiemelt hangsúlyt fektetve a már sikeresen megvalósuló webinar-sorozat folytatására és fejlesztésére. Feltérképezték a közös kutatási területeket és a lehetséges közös képzések indítását. A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága meghívta a berni delegációt a szeptemberben rendezendő IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciára, amelyen Dr. Nigget lesz az egyik plenáris előadó.

A program zárásaként a két egyetem képviselői közös ebéden a jövőbe is tekintve köszöntötték az eredményes együttműködést.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!