Átadták a Szomatodiagnosztikai Laboratóriumot a TE-n
2020. július 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetemen (TE) Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár és négy egyetem vezetői, valamint jelentős érdeklődés mellett csütörtökön hivatalosan is megnyílt a Somatoinfra technológiával vezérelt Szomatodiagnosztikai Laboratórium.

Csütörtökön az Athén teremben tartott sajtótájékoztatón – amelyen Menczer Tamás és Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a TE rektora mellett Prof. Dr. Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora és Dr. Pesti Imre, a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselője is részt vett – hivatalosan is bejelentették, hogy a Testnevelési Egyetem kampuszán megnyílt az az egészségiállapot-felmérő laboratórium, amelyet kvantumbiológiai kutatások eredményeképpen kifejlesztett technológia vezérel.

 Átadták a Szomatodiagnosztikai Laboratóriumot a TE-n

Fotók: Külgazdasági és Külügyminisztérium

A Somatoinfra technológia lényege, hogy észlelni tudja az élő szervezetben zajló kvantumfolyamatokat, és az így nyert információ révén hamar képet kaphatunk az emberek – koruknak és nemüknek megfelelő – valós idejű egészségi állapotáról. A Szomatodiagnosztikai Laboratóriumban – amelyet a legkorszerűbb eszközökkel szereltek fel, s részint 150 millió forint értékű kínai beruházás eredménye – a szakemberek nemcsak az egészségi állapotot mérhetik fel, hanem rövid időn belül megismerhetik a teljes test anatómiai és életfolyamatainak komplex összefüggéseit. Mindennek köszönhetően megoldást találhatunk korunk égető problémáira, így – többek között – nagyobb eséllyel vehetjük fel a küzdelmet a világjárványok ellen, továbbá korábban felismerhetjük, és ezáltal megelőzhetjük a különböző betegségeket.

Az innováció csaknem harmincéves munka gyümölcse, és nyugodtan állíthatjuk, hogy a világon egyedülálló. A tudományos kutatómunkát – nem mellesleg – négy nagy hazai felsőoktatási intézmény, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Testnevelési Egyetem (TE), a Szent István Egyetem (SZIE) és a Budapesti METROPOLITAN Egyetem (METU) együtt végezte, ám a projekt iránt élénk érdeklődést mutatott a hunani Central South University (CSU) is, amely 2018-ban szerződést kötött közös élettudományi kutatások végzésére és kvantumbiológia oktatására. 

Átadták a Szomatodiagnosztikai Laboratóriumot a TE-n

A médiaeseményen először Mocsai Lajos szólalt fel, aki hangsúlyozta, hogy ez a nap különleges az egyetem életében, és reméli, hogy hosszú távon a laboratórium a 21. század egyik legfontosabb tudományterülete, a kvantumbiológia további fejlődéséhez járulhat hozzá.

Menczer Tamás aláhúzta, hogy a laboratórium létrejötte magyar innováció eredménye, ami a jövőre nézve különösen biztató. Külön öröm, hogy a fejlesztés hozzájárulhat a hivatásos és szabadidő-sportolók teljesítményének javításához is.  

Dr. Józsa János a fejlesztést a magyar értelmiség egy szegmensének kiemelkedő munkájaként értékelte. A BME rektora emlékeztetett: a kutatásban részt vevő szakembereknek nap mint nap számos megoldhatatlannak tűnő problémát kellett áthidalniuk ahhoz, hogy létrejöhessen a laboratórium.

Átadták a Szomatodiagnosztikai Laboratóriumot a TE-n

Dr. Pesti Imre felszólalásában – utalva a magyar-kínai együttműködés sikerességére – egy népszerű kínai közmondást idézett, amely szerint nem az a gazdag ember, akinek sok pénze van, hanem akinek sok barátja. Az országgyűlési képviselő a fejlesztés kapcsán kiemelte, hogy a laboratórium nem jöhetett volna létre a kínai befektető hozzájárulása nélkül. Hozzátette: az innováció az élelmiszer- és gyógyszerkutatás fejlődésében is elengedhetetlen szerepet játszhat.

A sajtótájékoztatót követően hivatalosan is megnyitották a laboratóriumot, amely remélhetően sikeresen járul hozzá az egészségmegőrzéshez, valamint a hazai él- és szabadidősport jövőbeni eredményességéhez.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!