A szak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központja és a Továbbképző Központ együttműködésében indul 2026 őszén.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem által, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésével megvalósuló nemzetközi sportkapcsolatok – sportdiplomácia szakirányú továbbképzést hirdet.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportlétesítmény-üzemeltető szakirányú képzést indít.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem együttműködésében ismét elindítjuk nagy népszerűségnek örvendő szakirányú képzésünket.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Továbbképző Központja 2026 augusztusában babaúszó-oktató képzést indít.
A félév végén befejezi 60 éves tanári pályafutását a TF-en az egyetem és a hazai úszósport egyik ikonikus alakja, az Úszás és Vízi Sportok Tanszék korábbi vezetője, dr. Tóth Ákos. Ebből az alkalomból május 27-én ünnepi köszöntőt és beszélgetést tartanak a TF-en.
Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos programházigazda előadásával folytatódik május 12-én a Sikeres edzői életpályamodell elnevezésű előadássorozat. Előadásának középpontjában az edző személyisége áll.