A sportba fektetett pénz többszörösen megtérülhet – derül ki a TF kutatóinak rangos nemzetközi folyóiratban, az International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity című folyóiratban megjelent tanulmányából.
Az International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity című folyóiratban jelent meg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központja tanulmánya, amely elsőként foglalja össze a sportba és a fizikai aktivitásba történő beruházások társadalmi megtérülésére vonatkozó legfrissebb nemzetközi bizonyítékokat. A szerzők szerint a befektetett összeg jellemzően többszörösen térül meg társadalmi értékben – a pontos mérték azonban erősen függ a programtól és az alkalmazott módszertantól.
A fizikai inaktivitás világszerte az egyik legsúlyosabb népegészségügyi kockázat: az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint évente mintegy 3,2 millió halálesethez járul hozzá, miközben jelentős terhet ró az egészségügyi rendszerekre, és rontja a munkaerő termelékenységét. A döntéshozók ugyanakkor egyre inkább elvárják, hogy a sportra fordított közpénzek hasznosságát számszerű bizonyítékok támasszák alá. A hagyományos költséghaszon- és költséghatékonysági elemzések ebben csak részben segítenek, mert elsősorban a jól mérhető egészségügyi és gazdasági hatásokat ragadják meg – a közösségi kohéziót, a társadalmi bizalmat vagy a mentális jóllétet kevésbé.
Koch Ágoston, Kendelényi-Gulyás Erika, Sterbenz Tamás és Csurilla Gergely tanulmánya ezért a társadalmi megtérülés (Social Return on Investment, SROI) módszertanát állítja a középpontba, amely a beruházás egy egységére jutó egészségügyi, gazdasági és társadalmi értéket együttesen fejezi ki. A kutatók a PRISMA-irányelvek szerint, előzetesen regisztrált protokoll alapján öt tudományos adatbázist és a Social Value UK gyűjteményét tekintették át, majd a 2018 és 2024 között megjelent munkákból 16 tanulmányt és 17 SROI-becslést vontak be az elemzésbe. A vizsgált programok a betegségmegelőzést szolgáló mozgásprogramoktól a hátrányos helyzetű fiatalokat célzó sportfejlesztési kezdeményezésekig terjedtek.
Az eredmények szerint a 17 becslésből 16 esetben a monetizált társadalmi haszon meghaladta a program költségeit. A medián megtérülés 5,07:1 volt, vagyis a befektetett minden egységnyi forrás jellemzően ötszörös társadalmi értéket termelt. A szélső értékek ugyanakkor rendkívül szórtak: a legalacsonyabb becslés 0,03:1, a legmagasabb 101,05:1 volt. A szerzők érzékenységvizsgálatokkal mutatták ki, hogy az átlagos értékek erősen függenek a kiugró adatoktól – a legmagasabb becslés kihagyásával a súlyozatlan átlag 12,22:1-ről 6,67:1-re, a mintanagysággal súlyozott átlag 7,07:1-ről 2,72:1-re csökkent. Ezért a tanulmány a mediánt és az érzékenységvizsgálattal korrigált értékeket ajánlja óvatosabb összegzésként.
A tanulmány azt is összegzi, hogy pontosan miből áll össze ez a társadalmi érték. A vizsgált programok kimenetei négy nagy csoportba rendeződtek, és minden dimenzióban egyszerre jelentkeztek egyéni és közösségi szintű hatások:
Egészség: egyéni szinten jobb általános egészségi állapot, a krónikus, nem fertőző betegségek kockázatának csökkenése, valamint javuló testi és mentális jóllét; közösségi szinten kisebb teher az egészségügyi ellátórendszeren és az egészséges életmód terjedése.
Társadalmi hatások: egyéni szinten erősödő önbizalom, jobb kapcsolati és együttműködési készségek, nagyobb önismeret és motiváció; közösségi szinten növekvő társadalmi tőke – bizalom, kohézió, önkéntesség –, erősödő odatartozás-érzés, gazdagabb közösségi élet és a bűnelkövetések számának csökkenése.
Gazdasági hatások: egyéni szinten magasabb iskolai végzettség, kedvezőbb kezdő fizetés, nagyobb munkahelyi elégedettség és jobb karrierkilátások; közösségi szinten a szervezetek bevételének és ismertségének növekedése, kisebb termelékenységi veszteség, valamint közpénzmegtakarítás.
Sportspecifikus hatások: a sportági tudás és készségek fejlődése, amely megalapozhatja a hosszú távon is aktív életmódot.
A szerzők szerint éppen ez a többdimenziós hatásrendszer indokolja az SROI-módszertan alkalmazását: a testi egészség javulását rendszerint együtt járó nyereségek kísérik a jóllét, az önbizalom, a társas kapcsolatok és a közösségi élet területén, amelyek jelentős részét a hagyományos gazdasági elemzések nem árazzák be.
A kutatás módszertani tanulságai legalább ilyen fontosak. A lektorált tudományos közlemények következetesen visszafogottabb megtérülési arányokat közöltek, mint a szürkeirodalmi jelentések, a friss elemzések jelentéstételi minősége viszont mindkét körben érdemben javult a korábbi nemzetközi áttekintésekhez képest. A szerzők ezért egységes jelentéstételi standardok és harmonizált SROI-irányelvek kidolgozását sürgetik, hogy az egyes programok eredményei ténylegesen összevethetők legyenek.
„Az eredményeink megerősítik, hogy a sportba és a fizikai aktivitásba fektetett források jellemzően többszörösen megtérülnek társadalmi értékben. Ugyanakkor a számok mögé kell nézni: a megtérülési arányok közötti óriási különbségek jórészt módszertani döntésekből fakadnak, ezért az SROI-értékek önmagukban nem alkalmasak programok rangsorolására” – emelte ki Koch Ágoston, a tanulmány elsőszerzője.
Összességében a kutatás azt támasztja alá, hogy a sporttal érdemes foglalkozni, és a sport finanszírozása védhető közösségi befektetés. A vizsgált programok értékének jelentős része ugyanis nem a pályán elért eredményekben keletkezik, hanem az azokhoz kapcsolódó egyéb kimenetekben: a résztvevők egészségében és önbizalmában, a közösségek kohéziójában és bizalmi szintjében, az iskolai és a munkaerőpiaci előmenetelben, valamint az egészségügyi rendszerre és a közkiadásokra nehezedő teher csökkenésében. Ezek a hatások a hagyományos elszámolásokban jórészt láthatatlanok maradnak – az SROI-keretrendszer értéke éppen abban áll, hogy számszerűsíthetővé, ezáltal a döntéshozatalban is felhasználhatóvá teszi őket.
A tanulmány nyílt hozzáféréssel, teljes terjedelmében olvasható:
Koch Á., Kendelényi-Gulyás E., Sterbenz T., Csurilla G. (2026): Do investments in sport pay off? A systematic review and exploratory quasi meta-analysis of social return on investment in sport and physical activity. International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity. https://doi.org/10.1186/s12966-026-01957-2