Februárban újra indul a Sikeres edzői életpályamodell című előadássorozat
2026. január 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A 2025/2026-os tanév második félévében is felvehetjük a 2023 szeptemberében indult Sikeres edzői életpályamodell elnevezésű szabadon választható tantárgyat, amely eddig osztatlan sikert aratott a hallgatók körében.

Immáron harmadik alkalommal hirdetik meg a Sikeres edzői életpályamodell című szabadon választható tantárgyat a TF-en. A program házigazdája prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök, és a kurzus során elismert, nemzetközileg is sikeres edzők, valamint sportolók tartanak előadást. A kurzus címe: Sikeres edzői életpályamodell III. – Sikeres edzők (vezetők), sikeres sportolók, sikeres csapatok.

Az elmúlt időszakban az előadássorozat keretében a TF-re látogatott az olimpiai bajnok birkózó dr. Hegedüs Csaba, dr. habil. Rátgéber László kilencszeres magyar bajnok kosárlabda-mesteredző és a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, dr. Kemény Dénes is.

A most induló kurzus során – amelynek kapuja nemcsak a TF hallgatói, hanem a Magyar Edzők Társasága (MET) továbbképzésén részt vevők előtt is nyitva áll – neves magyar sikeredzők és sportolók adják át tapasztalataikat és beszélnek a felkészülésről, versenyről, sikerről, kudarcról, valamint emberi tényezőkről.

Velünk lesz többek között dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, prof. dr. Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, Nyéki Balázs, a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom vízilabdacsapatának edzője vagy éppen Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

Az előadók névsora most áll össze, így róluk, illetve az előadások témájáról, az órák helyszínéről később, az egyetem honlapján teszünk közzé információt.

Az órák időpontja: kedd 15.30-17.00.

Az első órára – amelyet prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök tart – február 17-én, kedden kerül sor.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!