Nemerkényi Krisztina könyvajánlójából megtudjuk, hogy a TF egyes épületei is helyet kaptak a most az olvasók elé került Budapest — Amire büszkék vagyunk című albumban.
Az elmúlt csaknem egy évben számos olyan könyv került a boltokba, amelyben a TF is megjelent. Ilyen volt a kerületi emléktáblák könyve vagy a két hónapja napvilágot látott Budapesti templomok a 12. kerületben című kötet, amelybe az egyetem Szent Imre kápolnája is helyet kapott.
Most egy újabb könyvvel örvendeztették meg az olvasóközönséget: a Budapest — Amire büszkék vagyunk című mű a Hitel Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet inkább szemet gyönyörködtető album mintsem könyv, amely sorba veszi az elmúlt mintegy másfél évtizedben felépült vagy szépen helyrehozott fővárosi épületeket.
A csaknem 300 oldalon inkább az informatív képek dominálnak, és csak rövid szövegrészeket találunk benne. Minden fejezetben szerepel egy-két riport, amelyben a képekhez, helyekhez kapcsolódóan osztja meg gondolatát valaki.
Ennek a tíz fejezetből álló kiadványnak a 7. fejezetében, a tudásközpontok (nem pedig a sportlétesítmények) között kapott helyet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. Megcsodálhatjuk benne a Dr. Koltai Sportközpontot, amelyet több, kívülről és belülről készült fotó illusztrál, de találhatunk benne képet az újjászületett kampuszról is: az új épületről, a parkról és a most már MOB-székházként működő, az egykori Sportkórház kartonozó épületéről is.
Érdekességként megjegyezhetjük, hogy a szóban forgó fejezet utolsó képei a teljesen újjáépített (és megszépült) Jedlik Ányos Gimnáziumot ábrázolják, amely modern köntöst kapott. Ebben a részben is találunk egy interjút, méghozzá Bese Benő igazgatóval, aki a TF hallgatója volt, és itt szerezte meg testnevelő tanári diplomáját.
Vegyük bátran kézbe a könyvet, megéri!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001