Kézilabda: Jó formában várják a TF-esek a hollandok elleni vb-negyeddöntőt
2025. december 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A magyar válogatott szerda este a négy közé jutásért játszik a társházigazda ellen Rotterdamban.

Eddigi hat mérkőzéséből egy-egy döntetlen, illetve vereség mellett négyet megnyerve jutott be a német–holland közös rendezésű kézilabda-világbajnokság kieséses szakaszába a magyar női válogatott, amely szerdán 18 órától Rotterdamban Hollandiával csap össze, a tét immár a négy közé jutás.

A csapatot a TF-en végzett Golovin Vlagyimir irányítja szövetségi kapitányként, a játékoskeretben pedig négy jelenlegi vagy korábbi TF-es hallgató szerepel: Szemerey Zsófi és Csíkos Luca a kézilabdaedző alapszak hallgatója, Albek Anna sportszervezés alapszakra jár, míg Márton Gréta BA kézilabdaedző levelező szakon végzett.

A mieink legutóbb az éremesélyes Dániával játszottak a világbajnokságon, s bár 28–27-re kikaptak, megsüvegelendő teljesítményt nyújtottak, volt, hogy öt góllal vezettek a mérkőzésen. A kapus Szemerey Zsófi ragyogóan védett, Albek Anna négy, Márton Gréta három, Csíkos Luca pedig egy gólt szerzett.

Szemerey eddig öt meccsen játszott a tornán, a nemzetközi szövetség honlapján vezetett statisztika szerint 146 lövésből 52-t hárított, ami 36 százalékos védési hatékonyság, 43 hétméteresből pedig 16-ot megfogott (37 százalék). Márton Gréta és Albek Anna egyaránt ragyogó lövési hatékonysággal büszkélkedhet a vb-n, előbbi 28 gólt dobott (34 kísérletből), utóbbi 17-et (23), az eddig három mérkőzésen bevetett Csíkos Luca pedig tíz próbálkozásból hatszor volt eredményes.

A női válogatott a 2024-es párizsi olimpián a hatodik helyen végzett, a tavalyi Európa-bajnokságon parádésan szerepelve bronzérmes lett, s ha most legyűri az eddigi nyolc mérkőzését egyaránt megnyerő Hollandiát, a világbajnokságon is éremért harcolhat.

Hajrá, magyarok!

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!