Székely Zója arany-, Mészáros Krisztofer és Závory Szilárd ezüstérmet szerzett, dr. Kalmár Zsuzsanna tanszékvezető pedig supervisor volt a szombathelyi Challenge világkupaversenyen.
Múlt hét végén torna Challenge világkupaversenyt rendeztek Szombathelyen, és igazán kitettek magukért a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) tanuló tornászok. Az edzőképzésen egyaránt harmadéves Székely Zója és Mészáros Krisztofer is éremmel térhetett haza, Zója felemás korláton aranyat, míg Krisztofer lólengésben ezüstöt szerzett, míg a BA edzőszakra (RG) járó Závory Szilárd ugráson lett második. Október 19. és 26. között az indonéziai Jakarta ad otthont a világbajnokságnak, és Zója, illetve Krisztofer érmei azt jelzik, hogy mindkét élsportoló jó formában várja a közelgő vb-t.
Dr. Kalmár Zsuzsanna, a TF Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszékének vezetője testközelből láthatta a két nagyszerű tornászt a szombathelyi viadalon, és ott lesz természetesen Jakartában is.
„Supervisorként dolgoztam a hétvégi versenyen, a nemzetközi delegált bírónő kollégámmal mi bíráltuk volna felül a pontszámokat, ha bármi probléma adódott volna, de nem történt ilyen – mondta érdeklődésünkre a korábbi kiváló tornász, később edző és szövetségi kapitány. – Zója nagyszerű gyakorlata elég volt a világkupaverseny megnyeréséhez, formája biztató világbajnokság előtt, amelyen rendkívül erős mezőnyben szerepel majd. És ugyanez igaz Mészáros Krisztoferre is. Mindkét tornász jó összetett versenyző, reménykedünk a legjobbakban, ha az első huszonnégyben végeznek, az már megsüvegelendő eredmény. Egy-egy szerenkénti döntős részvételre megvan az esélyük. Zója gyakorlata kifejezetten erős, döntőbe jutás esetén apróságok dönthetnek, leginkább az, hogy kinek lesz kevesebb technikai levonása.”
Kalmár Zsuzsanna a jakartai világbajnokságon pontozóbíróként dolgozik majd, versenyzői, edzői, szövetségi kapitányi és pontozói időszakában összesen már csaknem húsz vb-n szerepelt. Rendszeresen dolgozik Európa-bajnokságon, valamint két olimpián is tevékenykedett már pontozóbíróként.
Fotó: NSO
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001