Több területre kiterjedő együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a második legrégebben alapított magyar sportegyesület, az idén 140 éves Újpesti Torna Egylet (UTE).
Bátran állíthatjuk, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet (UTE) közötti kapcsolat több évtizedes múltra tekint vissza.
Mindez számos kiváló korábbi és jelenlegi TF-es kötődésű, UTE-s sportoló és szakember életútján keresztül is tetten érthető. A 2023-ban elhunyt kalapácsvető olimpikon, a TF egykori hallgatója és tanára, Eckschmiedt Sándor sportpályafutása jelentős részét töltötte a lila-fehéreknél, akárcsak az idén elhunyt, TF-en végzett, ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda, Keleti Ágnes is. A sort tovább erősíti a korábbi 44-szeres válogatott jégkorongkapus, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet igazgatója, a Sportmenedzsment Tanszék vezetője, prof. dr. Géczi Gábor, aki szintén a negyedik kerületieknél teljesedett ki. Ami a jelent illeti, tavaly szerezte meg a TF-en diplomáját Rajna Miklós válogatott jégkorongkapus, és most is a TF-re jár Gombás Bálint cselgáncsozó – mindketten az UTE erősségei.
Ők – miközben szorosan kötődtek, kötődnek a TF-hez – az UTE sportolójaként érték el sikereiket. Ezek a példák jól mutatják, hogy a lila-fehérek és az egyetem kapcsolata nemcsak a sporteredményekben, hanem a sportélet formálásában is megmutatkozik.
Szeptember 15-től pedig már a sportszakmai és sporttudományos kötelékeket is hivatalosan szorosabbra fűzte a két szervezet, hiszen prof. dr. Sterbenz Tamás rektor és Őze István klubigazgató ekkor írta alá a TF és az UTE közötti hosszú távú, remélhetőleg a gyakorlatban és további magyar sportsikerekben visszaköszönő általános együttműködést.
A számos területre kiterjedő kooperáció célja, hogy az egyetem és a klub szorosan együttműködjön az oktatás, az edző-, a sportszakember- és a testnevelőtanár-képzés, a sporttudományi képzések, a sporttudomány, valamint a kutatás-fejlesztés terén.
A felek mindemellett egy, a szakmai gyakorlat teljesítéséhez kapcsolódó paktumot is ellenjegyeztek, melynek lényege, hogy a TF hallgatói az UTE-nél minden igényt kielégítő környezetben teljesíthetik szakmai gyakorlatukat.
„Az UTE számára kifejezetten előnyös az együttműködés, hiszen felkészült edzőkre és sportszakemberekre mindig nagy az igény, így több szakosztályunknál is. A most aláírt paktum sokat lendíthet ezen a helyzeten” – mondta Őze István klubigazgató, aki korábban tíz évet töltött el a TF-en, illetve az egyetemhez kapcsolódó intézményekben.
Sterbenz Tamás rektor úgy véli, két tradicionális, komoly történelmi háttérrel bíró intézmény lépett együttműködésre, amelynek köszönhetően a TF hallgatói számos jó gyakorlattal ismerkedhetnek meg a klubnál, miközben ők is átadhatják az egyetemen elsajátított elméleti ismereteiket.

Az eseményen természetesen szóba került az UTE újpesti, első-második osztályos általános iskolások számára indított „Minden Sport Program” is, amelyet az egyesület multisportszakosztálya szervez. A program, amely elsőként indult el az országban ebben a formában, egyedülálló kezdeményezésnek számít.
Prof. dr. Tóth László, a Tanárképző Intézet főigazgatója kiemelte: a gyerekek szervezett keretek között, magasan képzett szakedzők segítségével ismerkednek meg nyolc különböző sportággal, köztük az alapsportágakkal – például a tornával, úszással és atlétikával –, valamint olyan további sportágakkal, amelyek az UTE-n belül hagyományosan magas színvonalon működnek.
„Az UTE-nél egyre népszerűbb 'Minden Sport Program' – amit a folyamatosan növekvő gyermeklétszám is jól mutat – a világszerte elismert TF-n végzett Balyi István által kidolgozott Hosszú Távú Sportolófejlesztési Program egyik alapelvét valósítja meg. Ennek lényege, hogy a gyermekek sokoldalúan, örömteli módon sajátítsák el az alapokat a sport világában” – fogalmazott a főigazgató.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001