A tavalyi tanév során ontották a tudományos publikációkat a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék munkatársai.
A 2024/25-ös tanév különleges volt a Tanárképző Intézet számára, hiszen a 2022 szeptemberében alakult új szervezeti egység, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék, máris kiemelkedő tudományos eredményeket ért el. A hazai és nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően az elmúlt tanévben összesen 21 tudományos folyóiratközlemény jelent meg a tanszék affiliációjával. Ezek közül három D1-es, hét Q1-es, öt Q2-es és egy Q3-as rangsorolású, további négy pedig magyar nyelvű szakfolyóiratban jelent meg.
Dr. habil. Csányi Tamás tanszékvezető kiemelte, hogy a rendkívüli tudományos teljesítményben minden oktató fontos szerepet vállalt. Külön megemlítette Csordás-Makszin Ágnes doktori kutatását, amely a D1-es European Physical Education Review (EPER) folyóiratban jelent meg, és a Pedagógiai Tanszékkel közös együttműködés eredményeként született meg.
Dr. Berki Tamás – aki szeptember 1-től egyetemi docensi beosztásban, Bolyai-ösztöndíjasként folytatja oktatói munkáját – szintén kimagasló eredményt ért el: 11 Q1-Q2-es tanulmány szerzőjeként szerepel, míg Csányi Tamás öt ilyen kutatásban működött közre.
A tanszék legutóbbi jelentős projektje egy 40 európai országra kiterjedő testneveléstantervi elemzésben történő közreműködése volt, amely a rangos Journal of Curriculum Studies folyóiratban jelent meg, tovább erősítve a tanszék nemzetközi tudományos jelenlétét. A publikáció eredményei alapján a szerzők az UNESCO számára készítenek szakpolitikai összefoglalót, amely célja a testkulturális műveltség koncepciójának kiterjesztése a tagállamok testnevelési tanterveire, tantervi reformok támogatása, és a testnevelő tanárok tudásrendszerének bővítése.
Gratulálunk a szerzőknek, és remélhetően a következő tanév is hasonlóan termékeny lesz!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001