Videón Thomas Bach, a TF friss díszdoktorának előadása
2025. augusztus 22.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Meghatottan, a TF-ről és a magyar olimpiai mozgalomról pedig rendkívül elismerőn nyilatkozott a NOB nemrégiben leköszönt elnöke, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) legújabb díszdoktora, Thomas Bach.

Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén avatták díszdoktorrá Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) júniusban leköszönt elnökét, aki most már a világszervezet örökös tiszteletbeli elnökének és a TF 52. díszdoktorának vallhatja magát.

A sportvezető – és szándékosan nem írunk „korábbi sportvezetőt”, méghozzá annak reményében, hogy más szervezet élén is láthatjuk még tevékenykedni – díszdoktorrá avatását követően természetesen megosztotta gondolatait az ünnepségen jelenlévőkkel.

Beszédében először a magyar embereket köszöntötte az államalapítás alkalmából, kiemelve, Magyarországot nemcsak országként tiszteli, hanem sportnemzetként is.

„Örömmel és egyben meghatottan állok itt önök előtt, és szívesen osztom meg  életem e fontos pillanatait. Nemcsak a mai napot, a tegnapit is, amelynek során a köztársasági elnöküktől kaptam kitüntetést. Nagyon jól érzem magam Budapesten és Magyarországon, egy olyan országban, amelynek gazdag olimpiai múltja van. Ám ennél is megtisztelőbb, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tüntetett ki díszdoktori címmel. Egy olyan intézmény, amelynek nagy hagyományai vannak a sport, az oktatás és a kutatás terén. Többek között ezért is érzem óriási megtiszteltetésnek az önök által adományozott díszdoktori címet” – mondta Thomas Bach, hozzáfűzve, hogy a TF tanárai, oktatói világszerte elismerésnek örvendenek.

Hozzátette, a díszdoktori cím az egész Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkájának elismerése is egyben, hiszen a szervezet legfőbb célját, amely szerint a világot jobb, élhetőbb hellyé szeretnék tenni, nem érhette volna el az emberek támogatása nélkül.

Videon Thomas Bach a TF friss diszdoktoranak eloadasa 2

„Többek között ezért vagyok boldog, hogy díszdoktorként korábbi kollégák, elődök, nemzetközi sportszervezetek és szövetségek vezetői, az olimpiai mozgalom harcosai, igazi barátok és sikeres magyar sportvezetők, olimpiai bajnokok és olimpikonok társaságába kerültem. Az önök, illetve most már nyugodtan mondhatom, a mi egyetemünk több mint akadémiai intézmény. A TF a magyar sportsikerek és a kiválóság fő pillére, amelyet magyar sportolók, sportszakemberek és sportvezetők formáltak itthon és a nagyvilágban egyaránt” – szólt elismerőn az egyetemről, hozzátéve, a NOB ezért is büszke, hogy hosszú évek óta együttműködhet a TF-fel az edzőképzés és a sporttudomány terén.

Bach Közép-Európa elsődleges és meghatározó testkulturális felsőoktatási intézményének nevezte az egyetemet, amely kapocs az oktatás, a sport és a kutatás között. 

Kiemelte, hogy Pierre de Coubertin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója szerint a játékok több mint sportesemény: az olimpia az emberek közötti megértés és empátia eszköze is. Bach felhívta a hallgatóság figyelmét, Coubertin pedagógus is volt, így az oktatás és a sport már a kezdetektől az olimpia részévé vált. Feltett szándéka volt továbbá, hogy a sport és értékei jobbá, szebbé tegyék a világot, ami mind a mai napig az olimpiai mozgalom legfőbb küldetése.

„Magyarország már az elejétől fontos szerepet játszott e küldetés megvalósításában – mutatott rá Bach. – Kemény Ferenc és Coubertin közeli barátsága döntő szerepet játszott abban, hogy megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Kemény Ferenc nemcsak a NOB, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság létrehozásában is fontos szerepet töltött be. Így történt meg, hogy a MOB lett az első nemzeti olimpiai bizottságok egyike, és Magyarország nemcsak olimpiai nemzet, az olimpiai mozgalom egyik pillére is mind a mai napig, amit Schmitt Pál korábbi és Fürjes Balázs jelenlegi munkássága is jól bizonyít. Lehet, hogy lakosságszámát tekintve az önök országa az egyik legkisebb a világon, de a sport iránt érzett szeretete az egyik legnagyobb.”

Bach aláhúzta, Magyarország 540 olimpiai érem tulajdonosa, ami egészen kimagasló sportteljesítmény. Hangoztatta, hogy az ország az élbolyba tartozik az egy főre eső olimpiai érmek számát tekintve, illetve hogy sportolói továbbra is a világ élvonalába tartoznak. Emlékeztetett, a MOB ambiciózus terveket szövöget a 2028-as Los Angeles-i játékok magyar aranyérmeinek számát illetően.

Bach egy érdekes és tanulságos anekdotát is elmesélt.

„Sportpályafutásom szorosan összefonódik a magyar sporttal, méghozzá a vívás kapcsán. Egyik első ellenfelem és egyben barátom most is itt ül a közönség soraiban. Kamuti Jenővel még pályafutásom elején találkoztam a páston, ő akkor már karrierje vége felé járt. Nem is az a fontos, hogy kettőnk közül ki volt a jobb, hanem az, hogy nagyszerű barátság alakult ki köztünk, illetve magyar sport között. Az ezerkilencszázhetvenötös budapesti vívó-világbajnokságon negyedikek lettünk a nyugatnémet tőrcsapattal, ám ez a sikertelenség lett az 1976-os olimpiai győzelmünk alapja. Ekkor fogalmazódott meg bennem mindaz, amit mind a mai napig vallok: nem szabad beletörődni a vereségbe, hanem a siker zálogának kell tekinteni.”

Thomas Bach teljes beszéde 35:10 és 57:15 között tekinthető meg.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!