A kérdést feltenni bárkinek jogos, - minek köszönheti a sportágban elért sikereit? - miként az is biztos, hogy két, egyforma válasz sem várható. Ez alkalommal Varga Mátyás úrral, az ismert és sikerekben gazdag kosárlabda edzői pályafutást maga mögött tudó szakemberrel kezdődött így a beszélgetés.
Varga Mátyás nem titkolta sokrétű tapasztalatait.
– A történések jelentős, részében egy bizonyos személy konkrétan befolyásolni tudja a dolgok menetét. Általános iskolás voltam, amikor egy alkalommal megjelent a tantestületben egy új testnevelő tanár, akit Haris Ferencnek hívtak. Ez a név annak ellenére mindmáig abszolút ismert és elismert a hazai kosárlabdázásban, hogy Haris viszonylag fiatalon külföldre ment és ugyancsak több évtizede már el is távozott az élők sorából. Az iskolánk pedig Budapest, VIII. kerületében, az akkori Röck Szilárd (ma Somogyi Béla) utcában volt. Az ő megjelenése egy kisebbfajta forradalmat okozott annyiban, hogy ott fél éven belül a szünetekben még a takarító néni is a gyerekekkel együtt kosarazott. Haris személyes varázsa akkora volt, hogy szó szerint bárkit képes volt bárhonnan elcsábítani és bevonni a kosárlabdázás bűvkörébe. Ez a „forradalom” 1960-ban kezdődött és az én kosaras pályafutásom is ekkor vette kezdetét.
– Mi lehetett az a plusz, amivel Haris átlagon felül tudott hatni a fiatalokra?
– Rendkívüli elkötelezettség jellemezte és olyan kisugárzással tudott a kosárlabdáról beszélni, amivel mindenkit megbabonázott, szinte kosarazás-függővé tette az embereket. Akkor ő még személyesen is játszott, és az érdeklődőket vitte magával a VTSK meccseire, a Városháza udvarán volt szabadtéri pályára. Akikben pedig meglátott egy kis pluszt, azokat elcsábította a VTSK-ba. Én is eltöltöttem ott egy rövidebb időszakot, de amikor 1963-ban megalakult a KSI kosárlabda szakosztálya, én is átkerültem oda.
– Milyen poszton adódott lehetősége játszani és fejlődni?
– Mivel én 174 centi magas voltam, így csak irányítóként jöhettem szóba. Ezen a poszton nagyon sok mindent meg lehet tanulni, miként sok olyasmi is van ott, amit nem lehet elsajátítani. Például az irányítónak egyfajta vezérnek kell lennie, amire viszont születni kell.
– Önnek is ezen a nem könnyű poszton kellett érvényesülnie? Mennyiben sikerült ez, és melyek voltak a pályafutása fontosabb állomásai?
– 1964-től 1968-ig voltam a KSI játékosa. Amit én megtanultam a kosárlabdázás tudományából, azt döntő részben a KSI-ben szedtem fel és elsősorban Haris Ferencnek köszönhetem. Azt pedig nem is tudom felsorolni, mi mindent megnyertünk, mert amit a Haris akkoriban művelt, az teljesen új és igen hatásos dolog volt. Hihetetlen módon fejlesztette a játékosaiban az ügyességet. Ráadásul az elsők között volt, aki nagyon komoly fizikai munkát végeztetett el a tanítványaival. Súlyponti kérdés volt nála a gyorsaság és az ugróerő fejlesztése is. Akiket, mint végzős, 1950-ben születetteket megemlíthetek (Megyeri, Fehér, Zádor és a többiek), azokat a Glatz Árpi mind elvitte Csepelre.
– A további pályafutását döntően befolyásoló KSI-beli időszak 18 éves korban lejárt, ebben a korban onnan mindenkinek el kellett mennie. Ön merre tartott?
– Én jó irány választva jelentkeztem a TF-re és fel is vettek a tanári szakra. Bánki Ferenc és Farkas József okítottak minket a kosárlabdázás rejtelmeire; különösen hozzáállásban adtak nekünk sokat és taktikailag is ők alapozták meg a játékunkat. A TF csapatai mindig is híresek voltak arról, hogy ott kivételesen jó volt a csapatszellem, aminek alapja az egész napos együttlétben és a közös sorsban gyökeredzett.
– Milyen erőt képviselt akkoriban a TF férfi kosárcsapata?
– Azt már képtelen vagyok visszaidézni, hogy a négy év során mikor voltunk az NB I-ben és mikor a második vonalban, de tény: fel és vissza ingáztunk. Így azt is elmondhatom, hogy az akkori legjobbakkal is többször megmérkőzhettünk. Egyébként a TF-en összetalálkoztam azzal a Császi Sándorral is, akinek kezei alatt többször szerepelhettem a magyar ifjúsági válogatottban is. A felnőttek között viszont nem tudtam bekerülni a nemzeti együttesbe. Az mindenképpen emelte a TF-en folyó szakmai munka értékét, amit kortársaink közül többen is produkáltak. Talán elég, ha csak Mészáros Lajost említem, aki játékosként felnőtt válogatott is lett, majd fiatal edzőként előbb a Honvéddal bajnokságokat nyert, mesteredző lett, utóbb pedig a válogatott vezetőedzői tisztét is betölthette. Ugyancsak a mi korosztályunkba tartozott a később a Szolnokkal bajnoki győzelmet arató Rezák László vagy az a Németh László, aki külföldön érte el edzői pályája legnagyobb sikereit. Kuvait és Izland után hosszú éveken keresztül az angol válogatott kapitányaként tette a dolgát. Közülünk lett a Honvéd és a válogatott egyik erőssége a Kamarás Gyuri.
– A tanári diploma megszerzését követően hova vitt az útja?
– Számomra természetes módon a tanári pályára, a XI. kerületi Bikszádi út kisebb általános iskolájába. Röviddel később a magyar kosárlabdázás bölcsőjének számító Vas utcai tanintézménybe kerültem. Mivel mindig is edző szerettem volna lenni, így fontos változást hozott, amikor a XI. kerületi Spotiskolába átmehettem. Tizenhat éves fiúkat vehettem pátfogásomba és elmondhatom: akkoriban egészen másként álltak hozzá a gyerekek a sportoláshoz, mint manapság. A második évben a téli szünetben megrendezett országos döntőben a legjobb hat között szerepelhettek az enyémek is. Ekkor még a Vas utcában tanárként is dolgoztam. Mindössze néhány hétre átmenetileg oda jártak edzeni az MTK 15-16 éves lányai. Főnökük, Szendi Miklós felvetette: nem mennék-e át hozzájuk a Hungária körútra? Egy pillanat alatt döntöttem és ettől kezdve lettem főállású edző! Innen kezdve indult el az én szakmai karrierem.
– Milyen állomáshelyek következtek ezen a felfelé ívelő úton?
– Igazából az MTK-ban kezdődött el az én szakmai előmenetelem. A kadett lányokkal országos döntőt játszhattunk a Bild Katalin vezette KSI-vel és csak hosszabbításban kaptunk ki. Szabó Dönci, Komáromi Móci és Killi Laci bácsik is elismerően nyilatkoztak. Bild Kati ajánlására kerültem a Spartacushoz Temesvári Ottó helyére, ahol 1981/82-ben magyar bajnokságot nyertünk. Sokat jelentett, hogy át tudtam adni azt a lelkesedést, akarást, tüzet, ami bennem volt minden pillanatban. Szigorú is voltam, a lányokat pedig rá lehetett venni a kemény munkára. László Erzsi , Borka Ági, Gulyás Ildi és a többiek jó partnerek voltak. Egynyári kaland következett a KSI-ben, majd az MTK felnőtt női csapatához hívtak.
– Mennyi volt a különbség korábbi sikercsapata, a Spartacus és az MTK között?
– A Szpariban jobb volt a játékosanyag, többen is voltak válogatottak, az MTK szerényebb kerettel rendelkezett, ez a tény is inspirált arra, hogy vágjak bele. A három év során több részsiker mellett egyszer az ezüstérmet is meg tudtuk kaparintani. A legnagyobb pozitívuma ennek a három szezonnak, hogy ott volt a legcsaládiasabb hangulat valamennyi klubom közül.
- Az MTK után egy újabb kihívás jelentkezett.
- Az akkor már nagyon jó erőket felvonultató, sok válogatottal rendelkező magyar bajnok Tungsram gondolta úgy, hogy én irányítsam az NB I-es női csapatot. Itt dolgozhattam együtt pl. Boksai Zsuzsával, aki nem mellesleg Európa válogatott volt. Ott lehetőségem volt két, olyan lány kosárlabda karrierjét segíteni, akik mindketten felnőtt válogatottak lettek, és hozzám a Tungsramba 14 évesen kerültek: Béres Tímea és Fűrész Emőke. A Tungsrammal NB I-es bajnoki címet szereztünk.
– A Tungsramot követően nagyságrendileg másfél évig a szövetségben dolgozott, majd hívta a BSE.
– Nagyon szívesen mentem oda is, mindig szerettem az új nehézségeket. Ma visszagondolva ez volt a második olyan állomáshelyem, ahol kimondottan jól éreztem magamat. A BSE Szabó Dönci bácsi távozását követően kicsit visszaesett, átlagos tudású játékosok között nem volt kiemelkedő képességű vezéregyéniség. A fiatalok közül én hoztam fel a Károlyi Andreát, aki azután felnőttként szép karriert futott be. Ott már érezhető volt, hogy apránként leépítik a szakosztályt, így néhány hónapos átmeneti időszakot követően átmentem a MAFC-ba, ahol a fiú utánpótlásnál kaptam lehetőséget. Az ott töltött időszakra is jó érzésekkel gondolok vissza; volt olyan évünk is, amikor az országos kadetbajnokságban másodikként végeztünk. Ezután amolyan frissítésként is hatott, hogy két évig a Csepel férfi felnőtt csapatát irányíthattam.
– Egy újabb szín következett az életében, a XII. kerületi Diana utcai Iskola.
– Ez a bázis akkor már országosan híres volt, Kertész István munkásságának köszönhetően. Ez egy újabb erőpróbát jelentett számomra, mégpedig kettős minőségben, hiszen testnevelő és edző is voltam egy személyben. Ott a kenguru korosztály került a fókuszba, velük is eljutottunk az országos döntőig. Majd ismét megtaláltak, ezúttal Pálinkás „Joci” szólt, hogy a Sopronból Győrbe áttelepült nőkhöz lehetne mennem, ahol előélet nélkül kellett utánpótlás korosztályokat kialakítani. Nem kevesebb, mint tíz iskolát szerveztem be, ahonnan folyamatosan vontuk be a tehetségeseket, s végül belőlük lett egy komoly magja a győri kosárlabdázásnak. Magam számára is hasznos volt ez az időszak, hiszen Győrben elsődlegesen szervezőként kellett megállnom a helyemet. Onnan végül anyagi nehézségek miatt kellett eljönnöm, bár végül korrekt módon sikerült elválnunk.
– Győr után két, egymást követő, hatéves szakasz következett. Ez az időszak esetleg már amolyan levezetésfélnek számítható?
– Még véletlenül sem. Az Óbudai Kaszásoknál a fiatalokkal eltöltött hat esztendőt követően a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémiánál is immár hat éve állok rendelkezésre, de eddig még soha nem gondoltam arra, hogy takaréklángon dolgozzak. Ha holnap hívnának bárhová és elvállalnám, ugyanolyam igényesen tenném a dolgomat, mint eddig. Csapatot már nem kívánnék magamnak, de a Lenkénél adott jelenlegi feladatomat, az egyéni képzést nagyon szeretem. Egyidejűleg szívesen mentorálom a fiatalabb kollégákat is.
- Ha átgondolja pályafutása eseményeit, történéseit, milyen érzésekkel teszi ezt? Alapvetően elégedett, vagy van némi hiányérzete?
– Abszolút elégedett vagyok! Irányíthattam a női ifjúsági válogatottat, számos szakkönyvet is összeállíthattam, felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt voltak bajnokcsapataim, illetve érmes helyezéseim. Munkahelyeim jelentős részén sikerül megoldanom azokat a feladatokat, melyeket megjelöltek számomra. Ahol pedig nem arattam osztatlan sikert, ott is nyugodt vagyok afelől, hogy a maximumot elkövettem az optimális eredményekért.
Forrás: jochapress.hu
