Május 16-án magyar és külföldi szakemberek találkoztak a TF-en, hogy közösen gondolkodjanak a budo múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A konferencia értékes lehetőséget kínált a tapasztalatcserére és a kapcsolatépítésre.
Múlt péntek délután nem mindennapi esemény zajlott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termében: a „Budokonferencia 2025” elnevezésű rendezvényen a küzdősportok tudományos és gyakorlati aspektusait járták körül magyar és külföldi szakemberek. A Sportági Intézet Küzdősportok Tanszékének budocsoportja által szervezett eseményen öt ország kutatói, edzői és sportvezetői cseréltek eszmét és mutatták be legfrissebb kutatási eredményeiket.
A konferenciát ünnepélyes megnyitók vezették be: Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete, prof. dr. Sterbenz Tamás, az egyetem rektora, valamint dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket. A rövid, ám tartalmas esemény során 16, többek között Szlovákiából, Csehországból, Romániából, Ausztriából és Japánból érkezett előadó kapott szót, akik parakarate, dzsúdó és karate témákban osztották meg tapasztalataikat.
Bemutatkozott az egyetem karate-kutatócsoportja is, amely három szervezeti egység – a Sportélettani Kutató Központ, a Kineziológia Tanszék és a Küzdősportok Tanszék – együttműködésén alapul. Emelte a rendezvény rangját dr. Kantaro Matsui professzor, az International Budo University rektorának online részvétele is.
A szakmai előadások mellett kerekasztal-beszélgetések színesítették a programot a TF könyvtárában. A budo jelenét és jövőjét boncolgató eszmecseréken rangos vendégek vettek részt: többek között Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó, Mihalik Hunor, a Magyar Kendo Szövetség elnöke, Kozma Erzsébet, a magyar karate egyik alapítója és Fischer Mihály, a válogatott edzője.
A konferencia látványos zárásaként dzsúdó-, karate- és kendobemutatókat láthattak a jelenlévők. Kiemelt szereplőként szerepelt Kákosy Olívia ötszörös Európa-bajnok, valamint a TFSE versenyzői és parakarate-válogatott tagjai is. A kendobemutatót Abe Tetsushi vendégoktató tanítványai tartották.
A rendezvény nemcsak a tudományos diskurzusra adott teret, hanem hozzájárult a sporttudomány és a harcművészetek nemzetközi kapcsolatainak mélyítéséhez is. A szervezők a tapasztalatokat hasznosítva a kutatási eredmények publikálását, valamint a következő budokonferencia brnói megrendezését tervezik a Masarykova Egyetemmel közösen.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001