A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra csütörtökön a februárban elhunyt dr. Bretz Károlyt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének honoris causa professzorát, feltalálót, a TF egyik ikonikus alakját.
Rengeteg hozzátartozó, tanítvány, kolléga és ismerős gyűlt össze március 27-én Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójánál, hogy végső búcsút vegyen dr. Bretz Károlytól, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Aranygyűrű-díjas professzorától, aki életének 94. évében hunyt el februárban.
A temetésen jelen voltak az egyetem vezetői, valamint a Kineziológia Tanszék munkatársai is. Az egyetem koszorúját prof. dr. Sterbenz Tamás rektor, prof dr. h.c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és Nemerkényi Krisztina, a Kegyeleti Bizottság elnöke helyezte el a ravatalon a kollégák kíséretében.
A római katolikus rend szerinti szertartás során két búcsúbeszéd hangzott el.
Dr. Rácz Levente, a Kineziológia Tanszék vezetője, aki több évig dolgozott együtt Karcsi bácsival, elsősorban a professzor úr kivételes emberi tulajdonságait domborította ki, továbbá azt, hogy a közös munka során sokat lehetett tanulni tőle. Azt is elmondta, hogy Bretz Károly az utolsó pillanataiban is dolgozott, és értékes gondolatokat osztott meg kollégáival.
Mocsai Lajos elsősorban Karcsi bácsi szakmai tevékenységét dicsérte, aki – többek között – a kézilabdázók teljesítményét is segítette biomechanikai kutatásaival. A kuratórium elnöke kiemelte, Bretz Károly jócskán megelőzte korát: az általa 40 éve felvetett problémák részben még most is a kutatások középpontjában állnak.
Az egyetemen az utolsó hetekben is találkozni, beszélgetni lehetett vele. Hiányozni fog kedves alakja, mosolya, egyénisége.
Isten veled, Tanár Úr!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001