Kitűnő teljesítménnyel a második helyen végzett a Viwa Open nemzetközi fedett pályás öttusabajnokságon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) hallgatója, Guzi Blanka.
Remekül szerepeltek a magyar női és férfi öttusázók a múlt héten a Ludovika Arénában megrendezett Viwa Open elnevezésű nemzetközi fedett pályás öttusabajnokságon.
A nők egyéni versenyében második helyezést ért el a TF olimpiai negyedik helyezett, világ- és Európa-bajnok hallgatója, Guzi Blanka, aki mindössze hét ponttal maradt el az első helyen végzett brit Emma Whitakertől.
Az olimpia óta először versenyezhettem a családom, barátaim előtt – az OCR-en pedig abszolút először ezen a héten. Nagyon örülök a teljesítményemnek. Nem volt bennem elvárás, hogy dobogón kell végeznem, nagy sikerként élem meg ezt a második helyet. Lovagláspárti voltam, de igyekeztem pozitívan hozzáállni a sportági cseréhez, emellett a lovaglást megtartottam hobbinak, szóval jelenleg hattusázónak mondom magam. Jó érezni a fejlődést az akadálypályán, tetszenek az edzések, hogy olyan izmokat kell működésre bírnom, amelyeknek a létezéséről sem tudtam eddig – izgalmas versenyszám. Egyre jobban bírom a terhelést, jobban tudok gazdálkodni az erőmmel, de még kell a gyakorlás. Ez egy átmeneti év, nem gondolkodom helyezésekben, de egy ezüstérem mindig lendületet ad” – nyilatkozta Blanka a verseny után a Nemzeti Sportnak.
ÖTTUSA
VIWA OPEN NEMZETKÖZI FEDETT PÁLYÁS BAJNOKSÁG, LUDOVIKA ARÉNA
Döntő
Nők: 1. Emma Whitaker (brit) 1432 pont, 2. Guzi Blanka 1425, 3. Lucie Hlavácková (cseh) 1403
Fotó: Dömötör Csaba
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001