Diana-bál a MOM Kulturális Központban
2024. december 11.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A TF Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnáziuma november végén tartotta szalagavató bálját a MOM Kulturális Központ színháztermében – mint mindig.

Az est Steiner László igazgató humoros megnyitójával kezdődött, amelyet a csaknem kétórás, igencsak változatos és élvezetes műsor követett. Ezt – hosszú évek óta – Hegedűs András igazgatóhelyettes és Lövey Gábor tanár úr állítja össze.

Először a végzősöket láthattuk gyerekkori, majd „felnőtt” fotókon, majd a szalagtűzésre került sor, remek zenei kísérettel. A folytatásban egymást követték a változatos műsorszámok: akrobatika, ének, tánc, a Plázacicák és még hosszan sorolhatnánk. Ezekben az iskola jelenlegi, néhány esetben pedig korábbi tanulói csillogtatták meg tehetségüket. Persze nem maradhatott ki a két végzős osztály tánca sem, amely mindig elsöprő sikert arat.

Immár csaknem tíz éve minden alkalomra Nemerkényi Krisztina tanárnőt, a TF Műhely vezetőjét kérik fel, hogy a Műhely tagjai néhány műsorszámmal képviseljék az egyetemet, és járuljanak hozzá az est sikeréhez. Legtöbbször táncos produkciót kérnek, de szerepelt már énekes is a színpadon.

A TFSE cheerleadercsapata két lenyűgöző számot adott elő, és a TFSE akrobatikus tornászai is osztatlan sikert arattak.

Nemerkényi tanárnő az idén „különleges” javaslattal állt elő, amire az elmúlt 10-12 évben, amióta tart a kapcsolat, nem volt példa: egy néptáncos szám. Ezt is várakozáson felüli lelkesedéssel fogadta a közönség, amely végig nagy tapssal jutalmazta az összes szereplőt.

A záró szám természetesen keringő volt, amellyel megnyitották a bált, azaz mindenki elkezdhetett táncolni.

Reméljük, hogy jövőre is ott lehetünk a Diana-bálon!

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!